
Fotó: Iochom Zsolt
Szombat reggel indultak el Csíksomlyóról Máriapócsra a Ferences Biciklitúra résztvevői. A hat nap alatti 500 km megtételére negyvenöt biciklis vállalkozott, akik között egyaránt van fiatal és idős, gyakorlott és hobbibiciklis.
2013. augusztus 25., 17:192013. augusztus 25., 17:19
2013. augusztus 25., 18:042013. augusztus 25., 18:04
Hatodik alkalommal rendezték meg a Ferences Biciklitúrát (FerBiT). Augusztus 24-én reggel Csíksomlyóról indult a tekerés, hogy a Mária úton haladva 500 km megtétele után a résztvevők megérkezhessenek 29-én Máriapócsra. Pénteken délután már negyven lelkes biciklizni és Istenhez közelebb kerülni vágyó regisztrált Csíksomlyón és vett részt az este nyolctól tartott szentmisén. Szombat reggel a csapat még két taggal kiegészült, közösen tornásztak, melegítették be izmaikat.
Főcze Imre Bonaventúra ferences atyától megtudtuk, a zarándoklaton résztvevők többnyire fiatal egyetemisták, nagy részük már tapasztalt „FerBiT-ező”. Az útvonal a tervek szerint Csíksomlyó–Atyha–Marosvásárhely–Szamosújvár–Szilágysomlyó–Kaplony–Máriapócs. A ferences atya hozzátette, nem számítottak harmincötnél több résztvevőre a nagy táv miatt, azonban örülnek a negyvenöt vállalkozónak.
A résztvevők közül a huszonnyolc éves Burean Mihály Udvarhelyről érkezett Csíksomlyóra, ő már ötödik alkalommal vesz részt a FerBiT-en. Elmondta, az első biciklis zarándoklaton megtapasztalta a közösség összetartó erejét, és hogy ez a biciklizés nem az egymás előtti eltekerésről szól, hanem az Isten segítségével való közös haladásról. Ezért vesz részt évről-évre, közben nemcsak a régi barátokkal találkozik, hanem újakat is megismer. Az idei túra hosszától tart egy keveset, mert még nem biciklizett ekkora távon, azonban gondolja, hogy ez idő alatt lesz ideje Istenre és saját magára figyelni.
A lövétei Demeter Katalin huszonhárom éves és második alkalommal teker a biciklitúrán. A lelki épülés mellett őt a fizikai kihívás is motiválta. Emellett reméli, az út során Istentől választ kap pár kérdésére, és hogy meg tudja haladni saját korlátait. Bevallása szerint az első nap a legnehezebb, de sokat könnyít a dolgon, hogy egymásra figyelve haladnak és bevárják a lassabbakat is.
Kund László huszonöt éves, Kaplonyból vonattal és – és mint mondta – szeretettel érkezett. Első alkalommal teker a többiekkel. Azért csatlakozott, mert látta a náluk szolgáló Bonaventúra atyát boldogan biciklizni. Náluk a kerékpározás nem elterjedt, így kíváncsi lett, és gondolta, kipróbálja. Igazából még nem is tudja felfogni mire vállalkozott, de reméli, kiderül ez idő alatt, hogy mitől is olyan boldogak a biciklisek.
A csapat legidősebb tagja a hatvanhárom éves, csíkszeredai Vass József, aki elmondta, ez az első biciklis zarándoklat, amelyen részt vesz. Gyalogolt már a Szent Jakab úton, akkor jártak Máriapócson, és már akkor megfogalmazódott benne, hogy a Mária úton is zarándokolni szeretne. Most él ezzel a lehetőséggel. Vass mosolyogva mondta, tud napi száz kilométert biciklizni, ám hogy ezt bírja-e hat napig, még nem tudja. Kiemelte, nem zavarja, hogy ő a legidősebb, mert zarándokként vesz részt az úton, az meg nincs korhatárhoz kötve.
A lelkileg épülni vágyók szombat reggel rövid műszaki eligazítás után a csíksomlyói kegytemplom előtt sorakozva elénekeltek pár Mária-éneket, majd elimádkozták a biciklitúrák indító imáját. A két kísérő autó között – amelyek a csomagokat is szállítják – felsorakoztak a biciklisek és negyed kilenckor Isten áldásával elindultak hatnapos útjukra.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!