
Fotó: Kristó Róbert
Csíkszentkirályon 450 méternyi aszfaltszőnyeget terítettek le a Balázsok és a Templomalja utcákban.
2013. augusztus 21., 17:522013. augusztus 21., 17:52
2013. augusztus 21., 17:592013. augusztus 21., 17:59
A falubeliek és vendégeik Szent István ünnepén már aszfaltútként használhatták a Balázsok utcáját (400 méter) és a Templomalja utca 50 méterét, az ünnepi alkalomra ugyanis elkészült az útszakasz teljes aszfaltozása. A köves úton végzett munkálatok értéke százötvenezer lej volt, amelyet megyei és helyi költségvetésből finanszíroztak – tudtuk meg Székely Ernőtől, Csíkszentkirály polgármesterétől.
A munkálatok a gödrök feltöltésével kezdődtek, azt követte az út hengerlése, végül a kiszórt kátrányra rákerült az aszfaltszőnyeg – részletezte a polgármester. Hozzátette, ezzel nemcsak portalanították az adott utcát, hanem hozzájárultak a templom, az iskola, a napközi, az orvosi rendelő, a könyvtár, a posta és a sportcsarnok könnyebb, civilizáltabb megközelíthetőségéhez. A valamikori faluközpontot ez az útszakasz köti össze a falu jelenlegi főútjával.
Az önkormányzat továbbá tervezi a könyvtár előtti tér felújítását, ennek megvalósításához szükséges a már leadott LEADER-pályázat pozitív elbírálása. Ha a megnyert pályázati keretbe belefér felújítanák a sportcsarnok előtti teret is – nyilatkozta Székely.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!