Újabb víz- és csatornahálózatok építése kezdődik

Csíkszeredában, Csíkszentléleken, Fitódban és Csomortánban is megkezdődhet a víz- és szennyvízhálózatok bővítése és felújítása az európai uniós támogatást élvező projekt keretében.

Kovács Attila

2013. június 12., 16:182013. június 12., 16:18

2013. június 12., 18:242013. június 12., 18:24

A Hargita megyei víz- és szennyvízhálózatok felújítását és bővítését célzó, az Európai Unió Kohéziós Alapjából támogatott projekt nyolc beruházása közül a harmadik kivitelezésére is aláírták a szerződést szerdán. A beruházás során Csíkszereda zsögödi, illetve keleti részén, Csíkszentléleken, Fitódban, valamint Csomortánban építenek és újítanak fel víz- és szennyvízvezetékeket, illetve átemelő állomásokat. A beruházás értéke a szerződés szerint 22 millió 388 ezer lej, a kivitelezési idő pedig 21 hónap.

A korábban becsült értékhez, 36 millió lejhez viszonyítva jelentős árcsökkenés észlelhető. Mint Moldován Reintiz József mérnök, projektvezető elmondta, a közbeszerzési eljárásra jelentkező 12 cég nagy árversenyben volt, ezért lenyomták az árat, remélhetőleg nem a minőség rovására. Óvást is nyújtottak be, de bírósági eljárásra nem került sor ennek elutasítása után, így aláírhatták a szerződést a nyertes kolozsvári ACI Rt. és a bukaresti Romprest Service Rt. alkotta konzorciummal. A kolozsvári cég vezetője, Ioan Aştilean a szerződés aláírásakor elmondta, számítanak helyi munkaerőre és alvállalkozókra a kivitelezés során. Úgy vélte, a munkával járó fennakadások, forgalmi korlátozások türelmet igényelnek a lakosság részéről, de megfelelő munkát fognak végezni.

A beruházás során a munkálatok 58 százalékát Csíkszeredában, 36 százalékát Szentléleken és Fitódban, 6 százalékát pedig Csomortánban végzik. Csíkszereda 239 ezer, Szentlélek és Fitód 149 ezer, Pálfalva (Csomortán községközpontja) 24 ezer 588 lejjel járul hozzá a költségekhez, ez 1,8 százalékot jelent. Csíkszeredában 2156 méternyi új vízvezeték épül (ebből 1500 méter a somlyói víztartályhoz vezet), és 3472 méteren felújítják a meglévő vezetéket. 11 026 méternyi új szennyvízcsatorna, 4787 méter nyomóvezeték, 10 új szennyvízátemelő állomás készül, és egy ilyen átemelőt felújítanak.

Ivóvízhálózat-felújítás lesz a Hargita és Fürdő utcákban, szennyvízhálózat-felújítás a Tető utcában és a Brassói úton, bővítés a Hargita, Rét, Búza, Levendula, Hargita II., Olt, Sas, Hajnal, Szentlélek, Nagy Imre, Zsögöd, Kicsimező, Kútpatak, Kőbánya Gyakorlótér (jelenleg Tudor Vladimirescu), Bérc, Zsögödfürdő utcákban, valamint a Brassói úton. Csomortánban 5085 méternyi új vízvezeték készül, 887 méteren pedig bővítik a csatornahálózatot. Szentléleken és Fitódban 11 483 méternyi új szennyvízcsatorna, 2593 méter nyomóvezeték, 6 átemelő állomás lesz.

A legnagyobb értékű beruházás esetében még bírósági ítéletre várnak

Az uniós támogatást élvező projekt részeként egy másik beruházás kivitelezésére is szerződést írtak alá pár nappal ezelőtt az izraeli tulajdonban levő Solel Boneh International Romania céggel. Ez a szépvízi vízmű, a csíkszeredai, Nagy Laji dombján található, valamint a pálfalvi víztartályok felújítására vonatkozik, de tartalmazza a Szépvíz–Csíkszereda közötti 16,5 kilométeres új ellátóvezeték megépítését, és több új vezeték építését Pálfalván, Csomortánban, Delnén és Somlyón. Ezenkívül Borzsovában, Csomortánban és Somlyón új víztartályok lesznek.

A beruházás értéke 43 millió 456 ezer lej. Ebben az esetben is óvást nyújtottak be a közbeszerzési eljárás eredménye ellen, amelyet per követett. Bár a szabályok szerint a szerződést megköthették, a perben egyelőre még nincs végleges bírósági ítélet. Amennyiben ez a döntés a pert indító cégnek kedvez, a megkötött kivitelezési szerződést fel kell bontani.

A 73 millió euró értékű projekt költségeinek 78 százalékát az Európai Unió, 1,8 százalékát az érintett önkormányzatok, 13 százalékát az állam, a fennmaradt részt – 7,7 százalékot – a Harvíz Rt. finanszírozza, tizenhét közbeszerzési eljárásból nyolc vonatkozik kivitelezésre, ezenkívül eszközbeszerzések is lesznek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés