Új beruházás a csíkszentsimoni szeszgyár helyén

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Újjáéledhet a csíkszentsimoni régi keményítőgyár: a jövőben ugyanis közel három millió eurós beruházást valósítanak meg az alcsíki község ipari zónájában. A csíkszeredai beruházó első körben a keményítőgyártást folytatná, közel száz helybélinek kínálva munkát.

Barabás Hajnal

2013. december 03., 08:442013. december 03., 08:44

2013. december 03., 10:352013. december 03., 10:35

„A csíkszentsimoni keményítőgyárat 1940–1944 között építették azzal a céllal, hogy hasznosítsák a környék burgonyatermését” – idézte fel Csató Gábor, Csíkszentsimon alpolgármestere, emlékeztetve, azért esett a választás éppen a községre, mivel az Alcsík középpontjában fekszik, és ráadásul itt halad át a vasútvonal is. „A keményítő mellett később szeszgyártással is elkezdtek foglalkozni, burgonyát, kukoricát használva fel. A gyár 1999–2000-ig működött, aztán csődbe ment” – fejtette ki Csató. Hozzátette: az eset gazdaságilag visszarántotta a községet, mivel 400 munkahely szűnt meg, és legalább ugyanennyi gazdálkodónak a megélhetését befolyásolta a gyárból származó maláta hiánya. 2000 után aztán az üzemet megvásárolta egy Buzău megyei vállalkozás, amely a gyár területén lévő ócskavasat értékesítette, de fejlesztés továbbra sem történt az övezetben.

Az elmúlt tíz évben egyre elhanyagoltabbá, romosabbá váltak a 18 hektáron elterülő épületek, egyik ingatlan tetején – amelynek ablakai között is csak elvétve találni épet – még fák is sarjadtak. Nem csoda tehát, hogy a helyiek pozitívan fogadták a beruházás hírét – miközben az udvaron zajló munkálatokat figyeltük, egy csíkszentsimoni asszony megjegyezte, munkahelyek létesítését várja a gyár elindulásától. „Arra számítunk, hogy fellendül a gazdaság a településen, új munkahelyek létesülnek, plusz adóbevételhez jut a község. Az volt a kérésünk a beruházó fele, hogy helyi munkaerőt foglalkoztassanak” – közölte a település alpolgármestere.

Borbély Róberttől, a beruházó cég, a csíkszeredai Lixid Project Kft. adminisztrátorától megtudtuk, több beruházást is megvalósítanak a régi gyár helyén, az elkövetkezőkben új épületeket is építenek, a régieket pedig próbálják megmenteni. Első fázisban, a következő egy év során körülbelül három millió eurót fognak ráfordítani az élelmiszeriparral kapcsolatos termelés beindítására, és úgy tervezik, egy éven belül közel száz embernek tudnak majd munkát biztosítani az első termelési egységben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés