Két személy elhunyt, egy pedig megsérült kedden este, miután a Csíkszereda és Mărăşeşti között közlekedő regio besorolású vonat Csíkcsicsó határában egy mezei út és a vasúti sínek találkozásánál elütött egy szarvasmarhákat szállító ponyvás kisteherautót.
2012. október 23., 20:572012. október 23., 20:57
2012. november 20., 13:322012. november 20., 13:32
A hat óra előtt öt perccel bekövetkezett szerencsétlenséghez a sokkos állapotban lévő túlélő hívta a Hargita Megyei Mentőszolgálatot, a műszaki és rohammentőket, valamint a rendőrséget. A 32 éves szentegyházi S. I., látva a közeledő vonatot, leugrott az autó rakteréből, ahol az állatokra vigyázott. Az egyelőre nem világos, hogy S. B., az utasfülkében lévő 9 éves gyermek (S. I. fia), illetve a 32 éves, szintén szentegyházi sofőr, B. E. észrevette-e a közeledő szerelvényt. Az autó jobb oldalának ütköző mozdony több száz méteren tolta maga előtt a járművet. A balesetben a sofőr azonnal szörnyethalt, míg a kisfiút kómás állapotban szállították a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházba, kevéssel hét óra után azonban ő is életét vesztette.
A vonaton utazók beszámolója szerint az ütközés előtt a mozdonyvezető hosszú hangjelzéseket adott le, hiábavalóan. A vasúti közlekedést Csíkszereda és Madéfalva között több órára leállították. A baleset pontos körülményeit vizsgálják – tájékoztatott Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.
szóljon hozzá!