Tőzegtűz: a hó sem akadály

A térdig beázott nadrágok és a bakancsokba bepergő, majd elolvadó hótól locsogó lábak sem tántorítják el a négy csíkszeredai munkást a tőzegtűzoltástól. Immár második hete, hogy a faluból indulva a súlyos mínuszokban is minden hétköznap megteszik a jókora távot.

Hétfő délután portálunk munkatársai is elkísérték a tőzegtűz utolsó hőseit szokásos „körútjukra”. Megérkezésünkkor – a madéfalvi Határ utcán keresztül elérhető csicsói külterület szélén – a munkához használt ásóknak mindössze a nyele látszott ki a hóból. Mellettük egy idősebb és egy fiatal férfi készül a száraz időben is bő negyedórás gyaloglásra – ilyen körülmények között a mintegy két kilométer megtétele közel háromszor annyi időbe kerül. A távolban két másik munkás integetve mutatja az irányt, hozzájuk kell eljutnunk. „Vigyázzanak, csalóka a hó, egy-egy helyen méteres gödörbe is eshetnek” – figyelmeztetnek, miközben kínkeservesen haladunk egymás nyomában, itt-ott váratlanul combig merülve a frissen hullott hóba.

„Napi négy-órát töltünk itt, heti öt napon. Ott voltunk a csíkszeredai tőzegtűznél, miután azt sikerült eloltani, jöttünk ide” – árulták el. Néhány hetes szünetet követően – amikor úgy tűnt, kordában tartja a helyzetet a csicsói önkéntes tűzoltó-alakulat és az önkormányzat – újra „felkerekedtek”, mivel tudomásukra jutott, hogy újabb hektárokra terjedt át a tűz. Elmondták, rajtuk kívül „már a kutyát sem érdekli” az állapot.

Hirtelen megcsapja az orrunkat a jellegzetes bűz, néhány tíz méter megtétele után már látszanak is a forróságtól felolvadt hó alól előbújó tűzfészkek. „Itt a bizonyíték arra, hogy semmit nem ért a havazás” – mutatja a szétszórt, füstölgő fekete foltokat az egyik munkás. Kiemelte, a korábbi, több mint tíz hektáron égő terület java részén már – közösen a többi segítővel, önkéntessel és szociális munkással – eloltották a tüzet, és igyekeznek „így néhányan”, hogy a maradék is minél hamarabb sorra kerüljön.

Időközben kézbe veszik az ásókat, az elmúlt hét eseményeit már dolgozás közben mesélik. Előfordult, hogy derékig estek az észrevehetetlen vizesárkokba, sőt, olyanra is volt példa, hogy közvetlenül a hó mellett, a forró talajon állva egyszerűen elolvadtak a gumicsizmák talpai. „Azóta csak bakancsot húzunk” – mondták nevetve. Nem szívesen gondoltak viszont a múlt pénteki farkasordító hidegre, amikor mínusz húsz fokban keresték a körülárkolandó tűzfészkeket. „Áldozatot kell hozni, más nem fogja megcsinálni helyettünk, és mi ha belekezdtünk, el is végezzük a munkát” – közölték.

Néztük a négy, szemmel láthatóan küszködő férfit, amint védőmaszk nélkül, átfagyva is ösztönözték egymást, miközben arcukba fújta a szél a frissen kiásott tűzfészkek sűrű porát. „Még egy kevés van, aztán pihenhetünk. Legalábbis azt reméljük” – búcsúztak tőlünk a munkások.