Torlaszok képződtek a kicsi Olton

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A mederkotrás jól sikerült, de háztartási hulladékokból, pillepalackokból több torlasz is képződött Csíkszeredában a zsögödiek által csak kicsi Oltként ismert vízelvezető csatornában. A víz büdös, színe sötét, ami arról tanúskodik, hogy a városi szennyvíz változatlanul eljut az Oltba.

Kovács Attila

2015. január 26., 18:352015. január 26., 18:35

A vízelvezető csatorna az évek során feltelt hordalékkal, környéke eliszaposodott, ezért igencsak szükségessé vált a meder szélesítése és mélyítése. A tavaly elkezdett és idén befejezett munkálat során a medret 1,5 méter mélységűre ásták ki lánctalpas kotrógéppel, ez gyakorlatilag az elvizenyősödött terület lecsapolását is jelentette. A kicsi Olt két partján most földhányások emelkednek, a meder jelentősen szélesedett, valójában kisebb folyóra emlékeztet a látvány.

A víz viszont ugyanolyan zavaros és bűzös, mint korábban, és jelentős mennyiségű hulladék is felgyűlt – derült ki terepszemlénk során. Pillepalackok százai, kisebb-nagyobb flakonok, tisztítószeres dobozok akadtak és gyűltek fel a mederben maradt nád és sás, valamint bokor miatt, de vannak tönkrement labdák, gyermekkocsi-alkatrészek és sok minden más is. A híd amúgy természetes akadályt is képez, mivel alatta két nagyobb átmérőjű cső vezeti át a vizet, ott pedig könnyen meggyűl a hordalék. A torlaszok hiányában viszont a szemét akadálytalanul jutna el az Oltba.

Kérdésünkre Csíkszereda alpolgármestere, Szőke Domokos azt mondta, értesültek a helyzetről, és a polgármesteri hivatal intézkedni fog, a felgyűlt hulladékot eltávolítják a csatornából. A kicsi Olt elvileg esővíz-elvezető szerepet tölt be, de a megyeszékhely központjában föld alá vezetett, csatornába zárt patak vizét is magába fogadja, amely jelentős mennyiségű szennyvizet is tartalmaz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés