Három tyúkot daraboltak fel ismeretlen tettesek a csíkszeredai Halász utca egyik udvarán szerda éjjel, hármat pedig magukkal vittek. A károsultak félnek, nem ez az első eset, hogy galibát okoznak a közeli Tavasz utcából érkező hívatlan „vendégek”.
2012. december 20., 19:052012. december 20., 19:05
2012. december 20., 19:482012. december 20., 19:48
Az idős, több mint ötven éve a Halász utca végén élő házaspár már régóta szenved a közeli cigánytelep lakóitól. Korábban a házuk melletti telek kerítésének egy részét bontották le, de több szomszéd veteményese is megsínylette már a garázdálkodásokat. Csütörtök reggel a tyúkpajta előtt brutális kép fogadta a fekvőbeteg férjét ápoló asszonyt: a vértől locsogó hóban három tyúkfejet talált, majd a szárnyasok számbavételekor döbbent rá, hogy további három baromfi hiányzik.
„Az udvar hátsó felén lefeszítették a kerítésléceket, bejöttek, elvégezték a munkát, és távoztak” – mutatott körbe a könnyeivel küszködő idős asszony. A nyomok alapján három elkövető lehetett. Az esetet a házaspár fia jelentette a rendőrségen, ott azonban mindössze annyit mondtak, hogy telepítsenek megfigyelőrendszert vagy érjék tetten a tolvajokat.
A kiszolgáltatott öregekre nagy nyomás nehezedik, elmondásuk alapján több évtizeden keresztül soha nem kellett hasonló jellegű nehézséggel szembesülniük, de néhány éve, a cigánytelep felbukkanásával minden megváltozott. „Be sem kellett zárnunk az ajtót éjszakára, nyugodtan pihenhettünk. Most nem elég a betegség, folyamatosan attól kell rettegnünk, nehogy felbátorodva bejöjjenek a cigányok a házba, bántalmazzanak és elvegyék a nyugdíjunkat. Nem bírjuk idegekkel, öregkorunkra el kell adnunk az ingatlant” – mesélte az asszony.
A rengeteg emléket őrző ház tulajdonosai már csak egy dologban bíznak: hogy valahonnan – akár olvasóink segítségével – sikerül beszerezniük egy olyan, lehetőleg termetes házőrző kutyát, amely elriasztja az alkalmatlankodókat.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
szóljon hozzá!