
Fotó: Kristó Róbert
Akárcsak az elmúlt évben, idén is számos utcát felásnak Tusnádfürdőn. A fürdővárosban a szennyvízhálózat kiépítésének befejezése, a járdák, illetve a mellékutcák felújítása jelenti a prioritást.
2015. március 23., 11:382015. március 23., 11:38
2015. március 23., 11:392015. március 23., 11:39
Tavaly a teljes ivóvízhálózat felújítása miatt volt építőtelep több tusnádfürdői utcában – erre a beruházásra, amely a Csíkszentsimonból érkező ellátóvezeték, a víztartályok, szivattyúházak modernizálását is tartalmazta, a Turisztikai és Vidékfejlesztési Minisztérium programja biztosított finanszírozást 2011 őszén. A folytatás viszont további munkálatokat jelent, a szennyvízhálózat kiépítésének befejezésére is szükség van, amelyre tavaly ősszel a Helyi Fejlesztési Országos Program (PNDL) keretében is kapott 500 ezer lejt a város. Saját forrásait tekintve Tusnádfürdő idén kifejezetten jó helyzetben van, mivel a helyi költségvetések kiegyensúlyozására a személyi jövedelemadóból és az áfából visszaosztott összegeket a pénzügyminisztérium utalja ki, és így negyven százalékkal nagyobb a keretük. Idén a város költségvetésében 1 millió 933 ezer lej beruházásokra szánt összeg szerepel.
Több mellékutcában évek óta lefektették a szennyvízhálózat vezetékeit, de a gerincvezetékhez való csatlakoztatás nem történt meg. „A szennyvízhálózat kiépítését reményeink szerint június–júliusra befejezik, és ezzel a város egész területén elkészül a rendszer” – közölte érdeklődésünkre Albert Tibor. Tusnádfürdő polgármestere elmondta, jelenleg éppen az Állomás utcában dolgoznak a csatornahálózatra történő csatlakozással, előtte le is kell ellenőrizni, hogy a korábbi építő, amely lefektette a vezetéket, megfelelő munkát végzett-e. „Biztos hogy kellemetlenségekkel jár a munka a közlekedés szempontjából, de szükséges, a csatlakozások most elkészülnek” – ígérte.
A közművesítést út- és járdafelújítások követik. „Most van folyamatban az utcák felmérése, azokat újítjuk fel, ahol száz százalékban megvan a közművesítés. Nyilván, a közúti forgalom, illetve a turisztikai létesítmények szempontjait is figyelembe vesszük. Körülbelül két hónapon belül kiderül, hol kezdenek dolgozni az utak felújításával” – magyarázta a polgármester. A járdák is prioritást képeznek ebben az évben, Tusnádfürdőn több járdaszakasz megrongálódott, nehezen járható. Albert Tibor szerint nemcsak a központban, a város egész területén járdafelújítások kezdődnek, összesen 4500 méter elkészítését tervezik.
Idén felújítást terveznek az óvoda épületében, illetve az iskola udvarát is rendeznék, ezek mellett néhány pályázatot is igyekszik előkészíteni a polgármesteri hivatal – tudtuk meg. A hivatal új székhelyének használatba vétele után a régi épületben egészségházat szeretnének kialakítani, háziorvosi és fogorvosi rendelővel. Itt kapna helyet a tűzoltóság, illetve a mentőszolgálat kirendeltsége is. Erre az átalakításra először egy kivitelezési terv készül, és ha lesz megfelelő pályázati kiírás európai uniós támogatásra, akkor élnek a lehetőséggel – közölte a polgármester.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.
Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.
A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.
A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.
Meghaladja a 231,5 millió lejt a tervezett új csíkszeredai fertőző- és tüdőkórház beruházási értéke, miközben az eredeti becslés még csak 71 millió lej volt. Ha a kormány jóváhagyja az új összeget, a munkálatok még idén elkezdődhetnek.
Hiába készültek a felújításra, végül elmaradt a beruházás a csíkszeredai Vámszer Géza Művészeti Népiskola Gál Sándor utcai épületénél, ezért kisebb karbantartási munkák után hamarosan visszaköltözik az iskola az épületébe.
szóljon hozzá!