
A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány Több mint fesztivál jelszóval szervezi meg a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort (Tusványos), melynek július 21. és 26. között ad otthont Tusnádfürdő.
2015. június 10., 13:492015. június 10., 13:49
2015. június 11., 16:142015. június 11., 16:14
A szervezők szerdán egy kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették az idei Tusványos programját, újdonságait. Sándor Krisztina az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke, a Tusványos politikai programjainak a koordinátora elmondta, az idei szabadegyetem előadásai a nemzetpolitika, a külpolitika és a gazdaság kérdéseit helyezik előtérbe, de szó esik majd a korrupció kérdéséről is.
Idén is számítanak Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétére és előadására, és jelen lesz a táborban Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, továbbá Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár.
Sándor Krisztina elmondta, a szervezők minden évben törekszenek arra, hogy rangos román előadók is eljöjjenek a táborba, azonban azt tapasztalják, hogy évről évre azok jönnek, akik ettől függetlenül is nyitottak a román–magyar párbeszédre, akiket a rendezvény által szeretnének megszólítani, azok rendre távol maradnak. Ezért arra a következtetésre jutottak, hogy „ami nem megy, azt nem kell erőltetni”.
A programfelelős megemlítette, a szabadegyetem az autonómiáról tartandó kerekasztal beszélgetés dél-tiroli, baszk és katalán résztvevői által nyer nemzetközi jelleget. Hozzátette, erdélyi magyar–magyar párbeszédre is sor kerülhet a rendezvényen, valamennyi magyar politikai szervezet képviselőit szívesen látják.
Fancsali Barna MIT-elnök, a Tusványos erdélyi főszervezője azt tartotta a legfontosabb újdonságnak, hogy idén az érdeklődők beléptető rendszeren keresztül juthatnak a tábor területére.
A 16 óra előtt belépők ingyen kapnak karszalagot, akik viszont csak az esti koncertekre érkeznek, azoknak 15 lejt kell fizetniük a belépésért. A heti belépő 70 lejbe kerül.
A főszervező elmondta, a rendszer bevezetése elsősorban a kiskorúak biztonságát szolgálja. Ők más színű karszalagot kapnak, amellyel nem szolgálhatók ki cigarettával és szeszes italokkal a tábor területén. Hozzátette, a beléptető rendszer azt is lehetővé teszi majd, hogy megszámolják a látogatókat. Megjegyezte, a tábor mintegy 15 ezer ember befogadására alkalmas, és várhatóan nem lesz több belépni vágyó.
Popa Ilona MIT-alelnök, a tábor programfelelőse elmondta, esténként a nagyszínpadon olyan fellépőknek tapsolhat a közönség, mint Ferenczy György és a Rackajam, Nagy Feró és a Beatrice, a Magna cum Laude, a Budapest Bár, az Anna and the Barbies, valamint a Heaven Street Seven.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!