Tizenhat név-visszamagyarosítás

Paraschivából Piroska, Ladislauból László – csak egy pár keresztnév, mely visszamagyarosítására tettek le kérvényt Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának anyakönyvi irodájába. Idén mindössze tizenhatan éltek a lehetőséggel.

Barabás Hajnal

2013. december 10., 18:082013. december 10., 18:08

2013. december 10., 18:242013. december 10., 18:24

Habár 1968 óta lehetséges az elírt kisebbségi nevek javítása, az első könnyítést az
eljárásban csak a 2003-ból származó 41-es kormányrendelet hozta, majd a 2006-os, 117-es számú törvény az anyakönyvek és az anyakönyvek széljegyzeteinek kiigazítását a polgármesterek hatáskörébe utalta. Ez a két jogszabály lehetővé teszi, hogy a legalább 20 százalékban magyarok által lakott településeken egyszerűen elintézhető legyen a név-visszamagyarosítás – írja az archivált Nyelvijogok.ro oldal.

Egy kérés és két lej

–  A név-visszamagyarosításra mindössze egy kérést kell benyújtani, továbbá két lejt kifizetni a születési bizonyítvány kiadásáért, amit három napon belül kézhez is vehetnek az igénylők  – magyarázta Tulit Elena, Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának anyakönyvvezetője. Az adatokat tekintve 2012-ben 18-an, 2013-ban eddig 16-an adtak le kérést ez ügyben, többnyire olyanok, akik Csíkszeredában születtek.

Az új születési bizonyítványokba így például Ernest helyett Ernő, Paraschiva helyett Piroska, Ladislau helyett László, Francisc helyett Ferenc, Ecaterina helyett Katalin, Clara helyett Klára, Ioan helyett János, Matilda helyett pedig Matild íródott. Az anyakönyvvezető tájékoztatása szerint a román városokban született személyektől, a kérvényük mellé, hivatalos névfordítást is kérnek, viszont a Csíkszeredában születettektől nem igényelnek ilyen fordítást, csak abban az esetben, ha bizonytalanok, hogyan is fordítsák le a nevet magyarra.

A nevek visszamagyarosítása nem egyenlő a névváltoztatással, amit egy bonyolultabb eljárás során lehet kérvényezni. A visszamagyarosítás során leginkább a keresztnevek változtatását kérték, de akadtak olyanok is, akik a vezetéknevük cseréjére adtak le igénylést a hivatalhoz.

Átlagban százan születnek havonta

Idén a csíkszeredai megyei kórházban 1010 gyermek született eddig, közülük 300-nak csíkszeredai lakhellyel rendelkeznek szülei. A névadási szokásokat tekintve továbbra is sokan adnak bibliai neveket gyermekeiknek, mint például Máté, Ádám. Viszont az idegen hangzású vagy különlegesebb neveknek is van divatjuk, előszeretettel választották idén a Zselyke, a Csenge, a Kevin és a Kristóf neveket. Csíkszeredában többnyire mégis hagyományos neveket adnak az újszülötteknek.

Tulit szerint sokan nézik a naptárat, és gyakran választanak főleg második keresztnévként olyan nevet, melyet a születés napján ünnepelnek. Év vége felé gyakori az Éva, Ádám, István nevű újszülött. Kirívóan érdekes névnek hangzik a Kíra, a Borsika, a Csoma és Özséb, mint férfinév.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 23., szombat

Visszahódította a trónt a csíkszentkirályi roncsderbi korábbi uralkodója

Huszonkét autó, benzingőz, adrenalin, kifordítások, borulások, illetve egy kisebb ijedtség – ez jellemezte a 6. Csíkszentkirályi Roncsderbit szombaton.

Visszahódította a trónt a csíkszentkirályi roncsderbi korábbi uralkodója
2025. augusztus 23., szombat

Korszerűsítik a mezei utakat Madéfalva környékén

Folyamatban van több mezei útszakasz aszfaltozása Madéfalva környékén, ez a gazdáknak könnyíti meg termőföldjeik megközelítését, és elkerülhetik mezőgazdasági gépekkel a nagy forgalmú főutat. A szomszédos községek megközelítése is egyszerűbb lesz.

Korszerűsítik a mezei utakat Madéfalva környékén
2025. augusztus 22., péntek

Lakossági konzultáció lesz a felcsíki útfelújításról

Hargita Megye Tanácsa lakossági konzultációkat hirdetett a 125-ös jelzésű, Csíkdánfalvát Balánbányával összekötő megyei besorolású út felújítása kapcsán.

Lakossági konzultáció lesz a felcsíki útfelújításról
2025. augusztus 22., péntek

Ideiglenes székhelyre költözött Hargita Megye Tanácsa

Elkezdődtek a felújítási munkálatok Hargita Megye Tanácsának épületénél, a beruházás ideje alatt a megyei önkormányzat ideiglenesen elköltözött.

Ideiglenes székhelyre költözött Hargita Megye Tanácsa
2025. augusztus 22., péntek

Hétvégén újra felbőgnek a motorok Csíkszentkirályon: kezdődik a roncsderbi

Csíkszentkirály ismét a roncsautók fővárosává válik a hétvégén, hatodik alkalommal jelentkezik ugyanis a sokak által várt roncsderbi. A látványos eseményre idén is több mint húsz csapatot várnak.

Hétvégén újra felbőgnek a motorok Csíkszentkirályon: kezdődik a roncsderbi
2025. augusztus 21., csütörtök

Többen igényelhetnek e-személyit Csíkszeredában hétfőtől, mint korábban

Jövő hétfőtől a megszokott félórás helyett negyedórás intervallumokra foglalhatnak időpontot a Csíkszeredai Helyi Személynyilvántartó Közszolgálat ügyfelei.

Többen igényelhetnek e-személyit Csíkszeredában hétfőtől, mint korábban
2025. augusztus 20., szerda

Kenyér, közösség, ünnep – a Mikó-vár udvarán ünnepelte az államalapítást Csíkszereda

Az államalapítás emlékére és az új kenyér ünnepére gyűlt össze Csíkszereda közössége augusztus 20-án a Mikó-vár udvarán. Beszédek, áldások, közös imák és koncertek tették teljessé a napot, amely egyszerre szólt múltról, jelenről és jövőről.

Kenyér, közösség, ünnep – a Mikó-vár udvarán ünnepelte az államalapítást Csíkszereda
2025. augusztus 20., szerda

Emelkedő beruházási költségekkel számolnak Csíkszeredában is

Soron kívüli ülésen döntött több határozattervezetről a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdán. Több tervezett beruházás becsült értékét kellett módosítani, de a költségvetés kiigazítására is szükség volt különböző tételekkel.

Emelkedő beruházási költségekkel számolnak Csíkszeredában is
2025. augusztus 19., kedd

Kilőtték a Lóvészre visszajáró medvét

A csendőrség és a helyi vadásztársulat közös akciójára azután került sor, hogy vészhelyzeti riasztás érkezett a 112-es segélyhívó számra.

Kilőtték a Lóvészre visszajáró medvét
2025. augusztus 18., hétfő

Zajlanak a karbantartási munkálatok a csíkszéki iskolákban

A megszokott falfestésen, fertőtlenítésen túl mosdókat javítanak, tantermeket alakítanak át, udvart szépítenek a csíkszéki iskolák. Készülnek az őszi tanévkezdésre.

Zajlanak a karbantartási munkálatok a csíkszéki iskolákban