Több mint háromezer diák érettségizik a nyáron Hargita megyében, tizenhárom vizsgaközpontban. Idén kevesebb az alközpont, több diáknak kell utaznia.
2012. április 16., 12:492012. április 16., 12:49
2012. április 16., 15:112012. április 16., 15:11
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség honlapján közzétett információk szerint a megyében tizenhárom vizsgaközpont lesz, ebből három alközpontként működik. Amint Bartolf Hedwig tanfelügyelő elmondta, mivel kevesebb a végzős diák, és idén kötelező módon kamerák előtt kell vizsgázni, kevesebb alközpont lesz az idei érettségin. Ez azt jelenti, hogy több településről, ahol eddig alközpont volt, most más településre kell beutazniuk az érettségizőknek. A végzősök száma Hargita megyében 3121, amint azonban Bartolf Hedwig rámutatott, várhatóan sokan próbálkoznak újra azok közül, akiknek tavaly nem sikerült az érettségijük. Sok olyan diák van, akinek egy tantárgyból nem sikerült a vizsgájuk, ők várhatóan idén is próbálkoznak – fejtette ki a tanfelügyelő.
A tanfelügyelőség honlapján szereplő információk szerint a székelykeresztúri érettségizők a Berde Mózes Unitárius Gimnáziumban, a maroshévíziek és gyergyóvárhegyiek pedig a maroshévízi Mihai Eminescu Gimnáziumban fognak vizsgázni. A borszéki és gyergyóhollói diákok számára Gyergyóhollón szervezik meg az érettségit, egy, a maroshévízi központhoz tartozó alközpontban. Csíkszeredában az Octavian Goga Gimnáziumban lesz az egyik vizsgaközpont, ehhez az iskola diákjai mellett a Székely Károly Szakközépiskola, a Kós Károly Szakközépiskola és a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskola diákjai tartoznak, összesen 344-en. Balánbányán az Octavian Goga Gimnáziumhoz tartozóan alközpont lesz a 122 érettségiző számára. A csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban kialakítandó központban 324 végzős vizsgázik, az iskola diákjai mellett itt kell írásbelizzenek a Nagy István Művészeti Szakközépiskola, a Segítő Mária Gimnázium és a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium diákjai. A Venczel József Szakközépiskolában lesz még egy csíkszeredai vizsgaközpont, ide 372 végzőst osztottak be: az iskola diákjai mellett a Kájoni János Szakközépiskola és a csíkdánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola diákjait.
Székelyudvarhelyen a Tamási Áron Gimnáziumban vizsgáznak a Benedek Elek Tanítóképző, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium és a Marin Preda Gimnázium diákjai, a Bányai János Szakkollégiumban az iskola saját diákjai mellett a zetelaki P. Boros Fortunát Gimnázium és a Kós Károly Szakközépiskola végzősei. Az Eötvös József Szakközépiskolában a saját diákok mellett a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola és a korondi szakközépiskola tanulói írásbeliznek.
Szentegyházán alközpont lesz, amely a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskolában lévő központhoz tartozik, és amelynek keretében a Gábor Áron Szakközépiskolában vizsgázhatnak a helyi diákok.
Gyergyószentmiklóson két vizsgaközpont alakul, a Salamon Ernő Gimnáziumban vizsgáznak a saját diákok mellett a gyergyóalfalvi Sövér Elek és a gyergyóditrói Puskás Tivadar iskolaközpontok végzősei, a Batthyányi Ignác Szakkollégiumban pedig a saját diákok mellett a gépgyártóipari szakközépiskola tizenkettedikesei is.
Az érettségire május 28. és 30. között iratkoznak a diákok. Az iskolákban lezajló készségfelmérő vizsgák június 11-én kezdődnek, és június 27-én érnek véget. A vizsgaközpontokban zajló írásbelik július 2-án kezdődnek a román nyelv és irodalom próbával.
Idén is ünnepi gálaműsorral köszöntik a Magyar Kultúra Napját a Gyergyói-medencében. Az eseménynek ezúttal a ditrói Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Ház ad otthont január 18-án, vasárnap 18 órától.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
szóljon hozzá!