Elnöki és pénzügyi beszámoló, cenzorbizottsági és etikai bizottsági jelentés, tevékenységekről szóló beszámolók mellett elnökválasztás is szerepel a március 28-án sorra kerülő Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) közgyűlés napirendjén, melynek helyszíne Tusnádfürdő lesz.
2015. március 13., 15:552015. március 13., 15:55
2015. március 13., 15:552015. március 13., 15:55
Az elnökválasztás részleteiről tudni lehet, hogy az Erdélyi Kárpát-Egyesület élén az egy évre megbízott elnököt, Kiss Tibort Kovács Lehel István válthatja. Ő az egyetlen személyt, akit erre a tisztségre jelöltek, és el is fogadta jelölését, immár csak a közgyűlés kell bizalmat szavazzon számára.
Kovács Lehel István 41 éves, doktori oklevelet informatikából szerzett. Egyetemi előadótanár, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének tagja, számos szakkönyv szerzője, a hétfalusi csángók, valamint a Barcaság múltját, néprajzát, helytörténetét kutatja, A Hétfalu című művelődési és helytörténeti havilap szerkesztője, az Encián folyóirat főszerkesztője. Több más kiadvány mellett rendszeresen közöl az Erdélyi Gyopárban.
Mindezek mellett 2009 novemberétől tagja és alelnöke az EKE Brassónak, 2015 februárjától pedig elnöke. Az EKE-osztályok számára elérhető programjában első pontként szerepel a 124 éve elkezdett munka hatékony folytatása. Választott mottójából kiderül, a köteléket ezernyi szálból fontnak tekinti, így a jövőt is. Szorosabbra fűzné a tagszervezetek közötti kapcsolati hálót, a fiatalságnak teremtene vonzó lehetőségeket felhasználva erre az EKE várát is. Az Erdélyi Gyopár népszerűsítése is a tervek között szerepel, megerősítené a belső kommunikációt akár tematikus levelezőlistákkal is. Az eddigi programok folytatása, bővítése, a túrák GPS-es felmérése és népszerűsítése, de akár olyan elképzelés is szerepel a programban, mint egy erdélyi helynévszótár összeállítása magyar–román–német nevekkel (települések, patakok, hegyek, tisztások, dűlők feltüntetésével).
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!