Az elektronikus választási névjegyzék használatáról tesztelik a polgármesteri hivatalokat augusztus 1-3. között.Ezt az elektronikus adatbázist a választási listák és a választói körzetek nyilvántartására hozták létre
2013. július 09., 21:452013. július 09., 21:45
A folyamatos aktualizálásról, a központosított adatok frissítéséről az Állandó Választási Hatóság gondoskodik. „A polgármesteri hivataloknak csak az elhunytakat és a törvényszéken eltiltottakat kell kitörölniük a névjegyzékből” – magyarázta Farkas László, az Állandó Választási Hatóság brassói kirendeltségének vezetője. Hozzátette: a polgármesteri hivataloknál augusztus elején felmérik, hogy mennyire képesek használni az elektronikus névjegyzéket és hogy van-e lehetőségük a választási listák kinyomtatására.
A hivatalok feladatai között szerepel a választók választókörzetbe való leosztása is. Ezzel a felméréssel tulajdonképpen felkészülnek a legközelebbi választásra. Székely Ernő, Csíkszentkirály polgármestere érdeklődésünkre elmondta, amit előírnak, azt megteszik, aktualizálják a listákat, a halottak nevét kitörlik, azokét is, akik elköltöztek, tulajdonképpen készen állnak a tesztre. „Ki kell neveznünk két személyt, akik az elektronikus választási névjegyzékhez saját jelszavaikkal hozzáférhetnek, ők lesznek felelősek a választási listák aktualizálásáért, most ezen dolgozunk, illetve az elkövetkezőkben ismerkedünk az online felülettel” – mondta Becze Attila, Csíkcsicsó polgármestere. Megjegyezte, a választási listájuk jó, csak az elhunytak nevét kell kitörölniük.
Továbbra is nagy az érdeklődés a csíkszeredai szavazás helyszínén, ahol hosszú sorokban várakoznak a magyar országgyűlési választáson részt vevő polgárok. A voksolók szerint minden szavazat számít, és a választás tétje túlmutat Magyarország határain.
Már a délelőtt folyamán sokan éltek szavazati jogukkal a csíkszeredai külképviseleti szavazóhelyiségben, ahol a részvétel magasnak bizonyult. A voksolás rendben zajlik, noha több választó adminisztratív akadályokba ütközött. A külképviseleten segítenek.
Elvesztette uralmát a jármű fölött, és egy tömbház lépcsőházának bejáratához csapódott autójával egy csíkszeredai sofőr szombaton késő este.
Több mint hatszáz kórustag gyűlt össze Gyimesfelsőlokon a 29. Felcsíki Egyházi Kórustalálkozón szombaton, amikor a közös éneklés nem versennyé, hanem a hitet, a közösséget és az élő hagyományt összekapcsoló ünneppé vált.
Egy 45 éves, csíkszeredai férfi az 112-es segélyhívón értesítette a hatóságokat pénteken délelőtt, hogy valaki ellopta az autóját a Mihai Eminescu utcából.
Már három hónapja kivonták forgalomból azt a személyautót, amivel Tusnádfürdőn közlekedett egy 33 éves férfi.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet szombatra virradóan a hargitai megyeközpontban, ahol a mínusz tíz fokot közelítette a legalacsonyabb érték a hivatalos mérőállomáson.
Baleset történt Szépvíz közelében csütörtök este, egy fiatal sofőr autójával megcsúszott és lesodródott az úttestről.
Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.
Egy héten belül háromszor is ittas vezetés és baleset miatt került a Hargita megyei rendőrség látókörébe egy külföldi férfi.
szóljon hozzá!