
Fotó: Veres Nándor
A hosszú csíki tél ellenére már készülnek a száraz növényi maradványokat tavaszi mezei munkák során felelőtlenül elégető területtulajdonosok tájékoztatására a polgármesteri hivatalok és a katasztrófavédelmi felügyelőség. Ezúttal több figyelmet fordítanak a tüzek megelőzésére, hiszen mindenképpen szeretnék elkerülni a tavalyi helyzetet – amikor július közepétől több mint fél éven keresztül szennyezte a Csíki-medence levegőjét a csicsói tőzegtűz.
2013. március 07., 17:482013. március 07., 17:48
2013. március 07., 19:022013. március 07., 19:02
Megközelítőleg tizenöt hektárnyi tőzeges terület égett ki Csíkcsicsó határában tavaly, sőt, az utolsó tűzfészkek csak idén január végén aludtak ki. Augusztusban Csíkszereda nyugati kijáratánál szintén a meggondolatlan száraz aljnövény-gyújtogatók okoztak több hónapon át tartó szennyezést.
Száz hektáros „bomba”
Csíkcsicsóban különösen nagy hangsúlyt fektetnek a tarló- és tőzegtüzek kialakulásának elkerülésére – közölte Lutz Levente alpolgármester. A község melletti, hatalmas kiterjedésű elfeketedett részek odafigyelés hiányában egy-két helyen még újra begyulladhatnak, bár ennél sokkal nagyobb problémát okozhat a településhez tartozó további mintegy száz hektárnyi tőzeges terület.
„Jelenleg a legeltetési törvényre koncentrálunk, amely az állatok kiengedésének időpontját és a pásztorokat érintő különböző szabályozásokat – köztük az általuk tartható kutyák számát – tartalmazza” – mondta el az elöljáró, hozzátéve, hogy utána kerül előtérbe a tarlóégetés mellőzésének fontosságára irányuló lakosságtájékoztató kampány. Az akció mellett rendszeres helyszíni ellenőrzésekre is számíthatnak a földek birtokosai.
A megyeszékhelyen az önkormányzati havilap hasábjain keresztül hívják fel a lakosság figyelmét a tartóégetéssel kapcsolatos tudnivalókra, erre viszont csak május folyamán kerül sor – tudatta Róth László, a városháza polgárvédelmi felelőse. Elmagyarázta, a csíkszeredai önkormányzatnak már készülőfélben van egy egész éves katasztrófa-megelőzési terve, amely minden hónapban az aktuális gondokra összpontosít. Márciusban az olvadásra és árvizekre fektetik a hangsúlyt, áprilisban a földrengés a „soros”, majd májusban következik a tarlóégetés.
Utóbbihoz a Hargita Megyei Olt Katasztrófavédelmi Felügyelőség közreműködésével állítják össze a tájékoztatót, a népszerűsítésbe bevonva a lakószövetségeket és iskolákat is. Alina Maria Ciobotariu, a sürgősségi esetek felügyelőségének szóvivője érdeklődésünkre elmondta, „mivel ezen a vidéken a szokásosnál tovább tart a tél, ezért még nem kellett az ilyen tüzekkel megküzdeni”, azonban március 15 és április 15 között, az Erdő hónapja nevű programsorozat keretében tarlótűzre is kiterjedő, átfogó figyelemfelhívó megmozdulásokat terveznek.
Szabadságvesztéssel is sújtható a felelőtlenség
A hatályos jogszabályok értelmében egyébként szigorúan tilos a tarlóégetés, egyetlen kivételes helyzettől eltekintve – tudtuk meg Domokos Lászlótól, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatójától.
A száraz növényi maradványok kizárólag abban az esetben gyújthatók meg, ha a talaj fertőzött, rajta más módszerrel kiirthatatlan kártevőkkel – erről azonban egy tanulmányt is fel kell mutatni.
Ugyanakkor a kizárólagosan a környezetvédelmi ügynökség által kibocsátható engedély csak bizonyos feltételek teljesítésével használható, ezek között szerepel többek között a szélcsendes idő, öt hektárnál kisebb területek esetén a tűzoltó-palackok készenlétbe helyezése, míg annál nagyobb földdarabnál nélkülözhetetlen egy mozgatható, nagy kapacitású víztartály jelenléte a rácsatlakoztatott vezetékkel.
A környezetőrség felhívja a lakosság figyelmét, hogy a rendeleteket és előírásokat figyelmen kívül hagyó természetes személyek „könnyebb” kihágás megállapításakor háromezertől hatezerig, míg a jogi személyek huszonötezertől ötvenezer lejig terjedő bírságot, míg súlyosabb, bűncselekménynek minősülő esetekben szabadságvesztést kockáztatnak.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
szóljon hozzá!