
Magyarország olyan fejlesztéseket szeretne támogatni, amelyek munkahelyeket hoznak létre, nemcsak a határon belül, hanem azon kívül is, azért, hogy minden magyar szülőföldjén boldogulhasson – jelentette ki Seszták Miklós, Magyarország Nemzeti Fejlesztési Minisztériumának vezetője pénteken Csíkszeredában.
2015. március 13., 16:062015. március 13., 16:06
2015. március 13., 21:292015. március 13., 21:29
Erdélyi munkalátogatása során pénteken Csík vendége volt Seszták Miklós, Magyarország Nemzeti Fejlesztési Minisztériumának vezetője, aki délelőtt a szépvízi tejfeldolgozó üzemet tekintette meg, majd Csíkszeredában a megyeházán bemutatták neki a Hargita-hegység rendezési tervét és a Hargita sírégió tervét. Az alkalomból politikusokkal, polgármesterekkel, vállalkozókkal, közbirtokossági vezetőkkel is találkozott. A találkozó utáni sajtótájékoztatón Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke bevezetőjében elmondta, a nemzetpolitika gazdasági vonatkozásait próbálják erősíteni a mostani találkozósorozattal. A fejlesztési miniszter hangsúlyozta, Magyarország számára az egyik legnagyobb kihívás, hogy elérje a gazdasági gyarapodást, és olyan fejlesztéseket támogasson, amelyek munkahelyeket hoznak létre – nemcsak a határon belül, hanem azon kívül is, hogy minden magyar szülőföldjén boldogulhasson.
A miniszter szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium politikai célja, hogy az egész nemzet fejlődését szolgálja. Ez üzleti szempontból, a felvevőpiac számára is lényeges kérdés, mert nem mindegy, hogy egy magyar terméket mekkora piacon lehet értékesíteni – mutatott rá Seszták, aki fontosnak nevezte a magyar-román gazdasági, üzleti kapcsolatok erősítését is. Az általa vezetett tárca fontos feladatának nevezte az Európai Unió közvetlen támogatási lehetőségeihez való hozzáférést megkönnyítő, interaktív információs bázis létrehozását a Magyar Fejlesztési Központ keretében, amely a támogatási lehetőségek iránt érdeklődőknek jelent segítséget.
A fiatalok körében erősödő elvándorlási szándékkal kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva Seszták Miklós úgy értékelte, azon kell dolgozni, hogy a fiatalok elsősorban ne a kivándorlás, hanem a tapasztalatszerzés céljával vállaljanak munkát külföldön. Közölte, keresik a megoldást arra, hogy magyar tulajdonú bankok segítségével támogatási programot indítsanak Erdélyben is azon gazdasági szereplők számára, akik uniós forrásokat pályáznak meg, és önrészre van szükségük. A tárcavezető szerint az erdélyi befektetések iránt érdeklődő magyarországi vállalkozókat gazdasági fórumok, konferenciák keretében szeretnék kapcsolatba hozni itteni gazdasági szereplőkkel, ugyanakkor a székely termékek számára is igyekeznek minél nagyobb piacot biztosítani.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.
Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.
A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.
A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.
Meghaladja a 231,5 millió lejt a tervezett új csíkszeredai fertőző- és tüdőkórház beruházási értéke, miközben az eredeti becslés még csak 71 millió lej volt. Ha a kormány jóváhagyja az új összeget, a munkálatok még idén elkezdődhetnek.
Hiába készültek a felújításra, végül elmaradt a beruházás a csíkszeredai Vámszer Géza Művészeti Népiskola Gál Sándor utcai épületénél, ezért kisebb karbantartási munkák után hamarosan visszaköltözik az iskola az épületébe.
szóljon hozzá!