
Fotó: Kristó Róbert
Hogyan kell eljárni az év végéig kifizetendő összegekkel, mi szerepel az új kollektív munkaszerződésben és mi valósítható meg ebből, mikor kezdődik a pedagógusok versenyvizsgája és mennyivel tervezik túl a tanintézetek a következő tanévi beiskolázást – többek között erről beszéltek a tanfelügyelőség képviselői a megyebeli tanintézetek vezetőivel, csütörtökön.
2014. december 11., 20:232014. december 11., 20:23
A csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusházban megtartott tanácskozáson előbb Csukás Levente, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség gazdasági vezetője ismertette a megyebeli óvodák és iskolák igazgatóival, hogyan kell eljárniuk a bérekre és a peres úton megnyert bérkiegésztésekre kapott összeg következő időszakban esedékes kifizetésével. Azt is közölte, megérkezett decemberre a középiskolás és a szakmai ösztöndíj, ezt legkésőbb hétfőn szétosztják az iskoláknak, majd a diákok is megkapják.
Bartolf Hedvig főtanfelügyelő az október végén aláírt, az oktatásban dolgozók munkaviszonyának jogi keretét megszabó, új ágazati kollektív munkaszerződés egyes fejezeteit ismertette, illetve beszélte meg az óvoda- és iskolaigazgatókkal. Mint kiderült, számos, a pedagógusok számára kedvező jogot határoztak meg a dokumentumban, ezek egy részét azonban nem lehet alkalmazni, mert más jogszabályok ellentétesen rendelkeznek. Főként a pénzügyi vonatkozású jogok egy része nem ültethető gyakorlatba a korábbi tiltások miatt – mutatott rá.
A humán erőforrás menedzsmentjével kapcsolatos újdonságokat ismertető Waczel Ferenc tanfelügyelő felhívta az igazgatók figyelmét arra, hogy idén június végétől kezdődően a pedagógusok csak a tanév végén mehetnek el nyugdíjba, akkor is, ha tanév közben elérik a nyugdíjkorhatárt. A tanfelügyelő közölte, a következő tanévre a pedagógusi versenyvizsga folyamata az eddiginél korábban el fog kezdődni, a különböző adatok begyűjtését már januárban és februárban elkezdik, és az iskoláknak is döntéseket kell hozniuk már a következő időszakban az egyes állásokról.
Maga a versenyvizsga 2015. május 6. és augusztus 28. között zajlik, az írásbelit ennek keretében július 15-én szervezik meg, az elosztáson pedig először az ezen a vizsgán hetes feletti jegyet elérők választhatnak állást. Szeptemberben a tanfelügyelőség újabb vizsgát fog szervezni a még üresen maradt állások betöltésére – közölte Waczel Ferenc.
Bartolf Hedvig elmondta, bírósági döntés született arról, hogy a próbavizsgákon kifejtett munka, továbbá a másodikosok, negyedikesek és hatodikosok felmérésének a lebonyolításán való részvétel a pedagógusok munkakörének része, így ezekért nem fognak idén sem plusz pénzt kapni. Az oktatási tárca próbál erre a célra európai uniós pénzt pályázni, de ez még nem biztos, hogy sikerül – mutatott rá a főtanfelügyelő. Bartolf Hedvig arra is felkérte a tanintézetek vezetőit, hogy a beiskolázási terv összeállításakor tervezzenek reálisan, a tanfelügyelőségre beküldött javaslatok ugyanis mintegy húsz százalékkal több gyermekkel számolnak, mint amennyi a születésszámok szerint van a megyében.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!