A Marosvásárhelyi Örmény Magyar Kulturális Egyesület (MÖMKE) elnöke – az egyesület az EMÖSZ tagja –, Puskás Attila pontosan egy évvel ezelőtt kezdeményezte, hogy ezeket a régi feliratokat valamiképpen a világ, de legalábbis az ezeréves határnál látogatók figyelmébe ajánlják. Így született meg egy részletes tájékoztató tábla állításának az ötlete, amit az EMÖSZ fel is vállalt. A tábla ünnepélyes átadása vasárnap délután 6 órakor történt meg.

Puskás Attila elmondta, a négynyelvű felirattal ellátott tábla nem emléktábla, hanem tájékoztató, hogy az ezeréves határra látogatók, ha felmásznak a Rákóczi vár után a kápolnához is – ezt szinte minden ide zarándokló megteszi – többet tudjon a hely szelleméről, régmúlt idők történéseiről. Magyarul, románul, angolul és örmény nyelven áll a tábla tájékoztató szövegében, hogy mi is tulajdonképpen a vesztegzár, miért volt és miért épp itt volt.

Pál-Antal Sándor akadémikus az avatáson elmondta: „Az erdélyi vesztegzárak egyike a gyimesi. Az itteni vesztegzárat az 1730–1740-es években építették ki, az Erdély déli és keleti átkelőinél létrehozott vesztegzőkkel együtt. Az első általános intézkedés a vesztegzárak létrehozásáról 1727 márciusából való, amikor az Erdélyi Főkormányszék, egy újabb pestisveszély hírére elrendelte az Oszmán Birodalomból jövő utazók, málháik és állataik negyven napig tartó vesztegzárba helyezését. 1728. október 22-én elrendelték az ország határainál létesítendő és állandó jelleggel működő egészségügyi pontok kiépítését, létrehozva az egészségügyi kordont. 1731. november 9-én szabályozták a vesztegzárak működését pestis idején. Az utasítás előírta, hogy a fertőző helyekről érkezők kötelesek 42 napot vesztegzárban tölteni, málháikat három hétig szellőztetni, és irataikat felbontva, tűz felett, ecetes gőzzel fertőtleníttetni. 1732. január 11-én elrendelték vesztegzári házak építését a törcsvári, tömösi, bodzavámi, gyimesi, gyergyói és berecki vámházak mellé... A gyimesi vesztegzárra kettős feladat hárult, a pestis és a marhavész (az állatpestis) elleni. A 19. században, a pestis megszűntével feladata a marhavész elhárítása maradt, ami egyben a vesztegzár fontosságának a csökkenését jelentette. Az 1870-es években még működött, de az 1800-as évek végére felszámolódott.”

A feliratok egy része magyar, de jelentős része idegen nyelvű, zömében örmény. Ezekből megtudhatjuk név szerint is, kik voltak azok, akik itt időztek az országba lépésük engedélyezését várva. A neveket vizsgálva megállapítható, hogy azok többnyire keletről visszatérő örmény kereskedők voltak, akik nevüket és itt tartózkodásuk idejét örmény vagy magyar nyelven hagyták az utókorra. Ilyen magyarul írt felirat például azé az örmény származású kereskedőé, akinek a neve több alkalommal is szerepel a vesztegzár lakói között, és akinek az egyik feljegyzése így szól: „Én Efiab Mánya Márton ültem karentát 10 napot első ülésem volt Ao. 1819. Die 26.”

A kápolnában Salamon József helyi plébános az örmény-magyar történelmi párhuzamokról beszélt, a szülőföldön való megmaradás fontosságáról, amelyet – mint a feliratok is példázzák – a munka, a gazdasági felemelkedés szavatolhat, Gál Hunor, Puskás Attila, Szarka Gábor csíkszeredai magyar konzul az évszázadokra visszanyúló örmény-magyar együttlétről, az erdélyi magyar kultúra örmény behatásairól értekezett. Az ünnepségen a gyergyószentmiklósi örmény kórus örmény dalokat adott elő, Magyari Sáska Attila örmény balladákat, Csibi Kriszta klarinéton adta elő a régi székely himnuszt, Aszalós Enikő, Szakács Mária Magdolna örmény dalokat énekelt. Az ünnepségen részt vett a Szent György Lovagrend erdélyi priorátusának néhány tagja is. A tábla állítását a Bethlen Gábor Alap, a gyimesbükki katolikus egyházközség és a Communitas Alapítvány támogatta.

Marosvásárhelyről egy nagy autóbusszal érkezett a MÖMKE, egyesületi tagok, szimpatizánsok, érdeklődők, de az EMÖSZ többi, gyergyószentmiklósi, csíkszeredai, csíkszépvizi szervezetétől is jelentős számú látogató, érdeklődő tisztelte meg jelenlétével az ünnepi eseményt.