
Fotó: Veres Nándor
A helyben megtermelt energiát könnyítetten lehessen felhasználni az országos monopóliumot élvező szolgáltatókkal szemben – áll Borboly Csaba egyik, Brüsszelben kedden tett módosító javaslatában.
2015. június 30., 19:542015. június 30., 19:54
A javaslatot a megyei önkormányzat elnöke a Régiók Bizottsága energiaunióra vonatkozó csomagja kapcsán nyújtotta be. A megyei sajtószolgálat keddi közleménye kitér arra is, hogy a Hargita Megyei Önkormányzat elnökének egy másik javaslata szerint az éghajlatváltozás elleni küzdelmet a megújuló és újrahasznosítható energiaforrások széles körű használatával is lehet fokozni.
A szakbizottsági ülésen Borboly hozzászólt a Hozzájárulás az EU madárvédelmi és élőhelyvédelmi irányelvének célravezetőségi vizsgálatához című munkadokumentumhoz is. Megemlítette, hogy Hargita Megye Önkormányzata jelentést készített a megyében előfordult vadkárok és medvetámadások ügyében. Mint fogalmazott, az elmúlt időszakban Hargita megyében a vadkárok száma megtöbbszöröződött, a medvék pedig gyakran merészkednek lakott övezetbe. A vadkárok száma mellett az emberéletet veszélyeztető támadások száma is növekedett: 2014-ben 15 alkalommal támadt medve emberre, idén is volt már négy eset, pedig még meg sem kezdődött a betakarítás időszaka, amikor a leggyakoribbak a támadások – vázolta a helyzetet Borboly Csaba. Ismertette a medvepopuláció romániai adatait: a hivatalos adatok szerint az európai medveállomány 40 százaléka Romániában található, a brassói egyetem kutatása szerint 2013-ban közel 6200 medve élt Romániában.
Szétosztaná a medvéket
„A biológiai sokféleséggel kapcsolatos, 2020-ig teljesítendő uniós stratégia nem veszi figyelembe azt, hogy bizonyos védett állatok nagy veszélyt jelentenek az emberi életre. A fentiek értelmében javasolom a medvepopuláció valamilyen szintű szétosztását, elszállítását más, hasonló adottságokkal rendelkező élőhelyekre, illetve egy saját kezdeményezésű jelentés kidolgozását a probléma lehetséges megoldásait illetően. Fontos, hogy a Hozzájárulás az EU madárvédelmi és élőhelyvédelmi irányelvének célravezetőségi vizsgálatához című saját kezdeményezésű véleménytervezet kitérjen erre a problémakörre, és vizsgálja külön-külön a régiók problémáit” – jelentette ki Borboly Csaba Brüsszelben.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!