
Négy erdélyi helyszínen emlékeznek meg április 10. és 13. között szentmise keretében az 50 évvel ezelőtt vértanúhalált halt Gabriella orsolyita nővérről.
2013. április 10., 14:382013. április 10., 14:38
2013. április 10., 18:472013. április 10., 18:47
Április 10-én 19 órától a csíksomlyói kegytemplomban, április 11-én 18 órától a csíkmadarasi templomban, április 12-én a marosvásárhelyi minorita templomban, míg április 13-án 11 órától a kolozsvári ferences templomban tartanak szentmisét. A miséket Böjte Csaba celebrálja, Gabriella nővér egyik volt diákja pedig, az Erdélybe látogató Mária nővér (fotónkon) hajdani nevelője életszentségéről tesz tanúságot.
Hajdú Erzsébet Csíkmadarason született 1915-ben. Iskoláit Marosvásárhelyen és Nagyváradon végezte. Érettségi után belépett Nagyváradon Szent Orsolya rendjébe. Magyarországon és Franciaországban részesült rendi kiképzésben, majd megkapta a Gabriella nevet. Egyetemi tanulmányait Kolozsváron és Budapesten végezte mint földrajz és történelem szakos tanár. A szerzetes rendek feloszlatásáig Nagyváradon tanított. 1950-ben Marosvásárhelyre költözött szüleihez. Ott gyermekek tanításával, hitoktatással, szegénygondozással foglalkozott, valamint tíz évig a minorita templom sekrestyése volt. 1960-ban tartóztatták le. 1963. április 20-án a nagyváradi börtönben vértanúhalált halt – írja róla Csaba testvér.
Január utolsó két hetében mintegy hatezer diák vette igénybe a marosvásárhelyi iskolabuszokat, melyek célja, hogy minél több diák önállóan jusson el a tanintézetbe, és a szülők ne autóval szállítsák őket.
Szállodát, lakóépületeket, kereskedelmi egységeket, műhelyeket hoznának létre az egykori marosvásárhelyi fotópapírgyárban és annak környékén. A csaknem hatvan méter magas épület jó állapotban van, átalakítása az egész lakónegyedre hatással lenne.
Átadták csütörtökön a Maros Megyei Katasztrófavédelemnek azt a 30 000 literes ivóvíz-szállító tartálykocsit, amit Marosvásárhely városa vásárolt meg helyi költségvetésből, és a tűzoltóság rendelkezésére bocsátotta.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara február 14-én, szombaton 19 órától mutatja be a Stúdió Színházban az Aranysárkány című előadást Vidovszky György rendezésében.
Értesítés nélkül kimaradó járatok, várakozó utasok: ez a mérlege a tömegközlekedési feszültségnek Maros megyében. Míg a peremtelepülési járatok olcsóbbak, a korábbi magánszolgáltatók egy része váratlan járatritkításokkal válaszolt a kieső bevételre.
Alig másfél óra alatt 52 szabálysértési bírságot szabtak ki sofőrökre a rendőrök Marosvásárhelyen egy átfogó ellenőrzés alkalmával csütörtökön. Több jogosítványt és forgalmi engedélyt is bevontak, ugyanakkor autókat is lefoglaltak.
Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.
Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.
Karbantartási munkálatok miatt áramszünet lesz Marosvásárhely több utcájában csütörtökön 8 és 16 óra között.
„Közvetíteni kívánunk a Maros megyei vállalkozók és a magyarországi cégek között, ezért is látogattam meg a megye több régióját és találkoztam az üzletemberekkel” – mondta szerdán Marosvásárhelyen Gabriel Șopandă, Románia magyarországi nagykövete.
szóljon hozzá!