
Fotó: Veres Nándor
Egy éves munkát követően szombaton felavatta csíkszeredai székházát a huszonhárom éves Romániai Magyar Cserkészszövetség.
2013. december 07., 17:492013. december 07., 17:49
2013. december 07., 17:522013. december 07., 17:52
A Romániai Magyar Cserkészszövetség (RMCSSZ) 1990 óta végzi ifjúságnevelő munkáját. Közel negyed évszázad után, a magyar kormány támogatása révén és a csíkszeredai református egyházközösség jóvoltából – aki az épületet biztosította – sikerült saját székházat kialakítaniuk. A Petőfi utcában lévő épületet egy év alatt felújították, szombaton délelőtt pedig ünnepélyes keretek között felavatták. Az ünnepség előtt megtekinthető volt a cserkészet történetét bemutató kiállítás is.
Segítséggel további előrelépések
A havazás és a hideg szél ellenére szép számban jelentek meg érdeklődők az új székház előtt, akiket elsőként Kasza Tamás, az RMCSSZ elnöke köszöntött. Elmondta, habár eddig nem volt meg a kellő segítség, hogy megfelelőképpen fejlődjenek, székházat építsenek, Isten kegyelméből 2010 óta a magyar állam támogatja nevelői munkájukat. Így a székház kialakítását követően törekednek majd elérni céljukat, és megismertetni minden magyar gyermekkel a cserkészetet.
A csíki cserkészkörzet vezetője, Bálint Lóránt Lajos kifejtette: nagy öröm, hogy ezentúl lesz egy olyan hely, ahol összegyűlhetnek, dolgozhatnak, tervezhetnek. „Ez az épület olyan gazdára vár, aki nemcsak használja, hanem gondját is viseli. A cserkészkörzet nevében ígérem, hogy megpróbálunk jó gazdái lenni” – tette hozzá. Ezt követően Szatmári Szilárd református lelkész leplezte le a református imaház és a Romániai Magyar Cserkészszövetség közös névtábláját.
Nemzeti összetartó erő
Farkas Balázs, a magyar köztársaság csíkszeredai főkonzulátusának képviselője beszédében kiemelte, a cserkészetnek amellett, hogy ifjúságnevelő szerepe van, nagyon fontos nemzeti összetartó erő is. A RMCSSZ tiszteletbeli elnöke, Gál Sándor a cserkészszövetség kezdetét elevenítette fel, majd Szakács Ferenc Sándor, a Pro Educatione Egyesület vezetője beszédében példaként állította a megjelentek elé az 1941-ben elhunyt Gróf Teleki Pált.
A katolikus és református egyházi szertartásokat követően Tamás József segédpüspök és Szatmári Szilárd lelkész is megáldotta a székház épületét. Végezetül Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán köszöntötte a sűrű havazásban is kitartó ünneplőket. Megjegyezte, az RMCSSZ mérföldkőhöz érkezett azzal, hogy székhelye Csíkszeredába költözött. Hozzátette, habár az elnöke nem csíkszeredai, reméli, megtapasztalva a közösséget, meglátja, ahogyan mások is tették, hogy „igazán kibontakozni, élni itt lehet, és érdemes”. Záró gondolatként azt is hozzátette, ahogyan a keresztény ember csak a munkát követően várakozik, úgy a cserkészek az új székházukkal, a jól megérdemelt munkájuk eredményét ünnepelik.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Vigadó épületének felújítása érdekében, amely uniós támogatással történik meg. Érdeklődők már vannak, az ajánlatok elbírálása után, ha nem lesznek óvások, májusban szerződést írhatnak alá.
Más helyszínen fogadják a betegeket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sebészeti járóbetegrendelői február másodikától – tájékoztat az intézmény közösségi oldalán.
Felmérte a kritikusabb helyszíneket Csíkszeredában a hóolvadás után az útkarbantartással megbízott cég, pénteken pedig hozzáfognak a gödrök betöméséhez hideg aszfalttal.
A tervek elkészülnek, és az építkezési engedélyt is ki fogják adni, de a Brassói úton idén nem valószínű, hogy kialakítják az elképzelt körforgalmat. Ennek anyagi okai vannak: több olyan beruházást kell befejezni, amelyek jelentős önrészt igényelnek.
szóljon hozzá!