Fotó: Pinti Attila
Bár még nincs végleges politikai döntés, az már szinte biztosra vehető, hogy a 2014-es magyarországi választásokon az anyaországon kívüli, magyar állampolgárságot szerzett személyek is szavazhatnak – hangzott el a Tusványoson.
2012. július 25., 19:192012. július 25., 19:19
2012. július 25., 19:342012. július 25., 19:34
A Lőrincz Csaba sátor harmadik előadása a választójogot és a választási törvényt vette górcső alá, ugyanis egy 2011 végén hozott határozat alapján a magyar lakcímmel nem, állampolgársággal viszont rendelkezők több módon is leadhatják majd szavazataikat. Gulyás Gergely, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője elmondta, hogy 2014-re már jó eséllyel lesz félmillió olyan határon túli magyar, akik voksaikkal akár el is dönthetik a választások végkimenetelét. „A magyar állampolgárság megszerzésének fő indoka, hogy az egyének közjogilag is a magyar államhoz tartozzanak, erősítve a nemzetet, nem pedig az, hogy szavazni tudjanak. Ennek ellenére szerintem több, mint ötven százalékos lenne a részvételi arány az erdélyi magyarok körében” – jelentette ki a képviselő. Szavazni levélben, illetve a konzulátusokon és a nagykövetségeken lehetne, de az elektronikus változat sem kizárt.
Székely István, a Jakabffy Elemér Alapítvány elnöke szerint a választások előtt megnyílik majd a „kampánypiac”, az egyes magyarországi pártok pedig intenzív megmozdulásokat fognak tenni a szavazók bizalmának elnyeréséért. „Tévhit, hogy Erdélyben erős bázisa van a Jobbiknak, felmérések szerint a Fidesz elsöprő többséggel – 85,4 százalékkal – vezet a többiek előtt, ebből is látszik, hogy jobban és többet foglalkoznak a határon túliakkal” – közölte az elnök.
Még javában dolgoznak a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola udvarának felújításán, ezért a diákok ideiglenesen a közeli műfüves pályán tölthetik a nagyszüneteket.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) vádat emelt a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke, Barti Tihamér, Kurkó András volt megyei közpénzügyi igazgatóhelyettes és három másik közpénzügyi tisztségviselő ellen.
Útlezárásokra kell számítani a Running Festival Csíkszereda zökkenőmentes lebonyolítása érdekében szombaton. Mutatjuk, hogy hol korlátozzák a forgalmat.
Felújíttatja a csíkszeredai Hargita utcára merőleges Búza és Levendula utcákat a helyi önkormányzat. A tervezésre és kivitelezésre aláírták a szerződést, a munkálatokhoz jövő évben fognak hozzá.
Az újraélesztésnél nagy segítséget jelentő, automata mellkaskompressziós készülékkel és egyéb korszerű orvosi eszközzel felszerelt új mentőautót kapott a Hargita megyei tűzoltóság. A B-típusú járművön három mentős fog szolgálni.
Módosították a csíkszeredai iskolahálózatot a helyi önkormányzati képviselők csütörtöki soron kívüli ülésükön. A város bölcsődéjét a Micimackó napközihez csatolták.
Felújítás miatt ideiglenesen más helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín: a nagyszínpad a Művészetek Házába költözik, a kamaradarabok pedig alternatív terekben lesznek láthatók.
Kevesebb pénz számolható el a Fodor Sándor park felújítására, mint kezdetben tervezték, így a beruházás 11,5 millió lejes becsült értékéből mindössze 5,4 millió lejt biztosít a központi fejlesztési régió, a többit a városnak kell állnia.
Felborult egy személyautó Tusnádfürdő és Tusnád települések között az E578-as nemzetközi úton kedden délután. Két sérültet kórházba kellett szállítani.
Több kisebb utca felújítása is folyamatban van Csíkszeredában, a munkálatokat idén tervezték befejezni, ám ez nem biztos, hogy minden esetben sikerülni fog. Az útfelújítások vezetékcserékkel is járnak, ez pedig lassítja a folyamatot.
szóljon hozzá!