Sorbán Attilát választották az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Hargita megyei szervezetének elnökévé a Gyergyószentmiklóson tartott keddi tisztújító gyűlésen. Az új elnök személye által az EMNP életében egy új fejezet kezdődik, mint fogalmazott, „a Hargita megyei szervezet a Néppárt zászlóshajója kell legyen, amire az országos elnökség bizton támaszkodhat és számíthat”.
2013. március 27., 17:272013. március 27., 17:27
2013. március 27., 19:152013. március 27., 19:15
Megyei elnökként a csapatmunkára kívánja a hangsúlyt fektetni – mondta érdeklődésünkre Sorbán Attila. Hozzáfűzte, a párton belül mindenki számára meg kell találni a testhezálló feladatokat, hogy kitartó, lelkes munkával még idén le lehessen fektetni azokat a masszív alapokat, amire a továbbiakban nyugodt szívvel építkezhet a párt, hogy a 2016-os választásokon felkészülten tudjon megméretkezni és eredményeket elérni.
Sorbán kifejtette: az elmúlt egy év munkájának elemzése fontos feladat. „Fiatal pártként vettünk részt rövid idő alatt két választáson is. Az elért sikerekből, valamint a hibákból is le kell szűrni a tanulságokat, hogy egy új és sikeres szervezeti struktúrát tudjunk kialakítani. Fontos, hogy erős és hatékony szervezetek épüljenek fel. Vannak települések – Csík-, Gyergyó- és Udvarhelyszéken is –, ahol a Néppárt tagjai megértették, hogy nem elég csak beszélni a problémákról, hanem cselekedni, szolgálni kell a közösséget. Vannak viszont olyanok is, akik felülről várják a gondok megoldását. Ezekben az esetekben meg kell értetnünk a tagokkal, hogy a helyi, alulról jövő kezdeményezések rendkívül fontosak. Ezek függvényében a legfontosabb cél a helyi, tevékeny szervezetek megerősítése, valamint újak létrehozása. Ezzel párhuzamosan nagy hangsúlyt fektetünk az önkormányzatokba bejutott képviselőink képzésére, hogy minden téren ismerjék meg mozgásterüket, lehetőségeiket. A lelkesedés mellett olyan szervezetekre van szükség, akik tudják, mit akarnak, és képesek megvalósítani elképzeléseiket, nem valakik ellen, hanem egy közös cél érdekében” – vélekedett a megyei pártelnök.
Végezetül megjegyezte: „Sajnos a közéletben tevékenykedő politikusok a körülményekre hivatkozva mindig azt magyarázzák, hogy mit miért nem lehetett megvalósítani. Ígéreteikért nem vállalnak felelősséget. Változtatni kell ezen a mentalitáson, ugyanis huszonhárom év után az embereknek már nem elég a folytonos magyarázkodás, mellébeszélés. Tettekre van szükség, mert például, ha csak beszélünk a munkahelyteremtésről, attól még nem lesznek új munkahelyek.”
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!