Sok tanulásra ösztönöznek az eredmények

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

A jelenlegi tudásszint felmérése és a vizsgaszituáció megtapasztalása érdekében szervezték meg Hargita megyében egységesen a próbaérettségit. A hó elején lezajlott írásbeli vizsgák eredményei a legtöbb csíkszeredai iskolában gyengék.

R. Kiss Edit

2012. március 27., 16:512012. március 27., 16:51

2012. március 27., 19:042012. március 27., 19:04

A Hargita Megyei Tanfelügyelőség által kidolgozott naptár alapján egységes módon és időben, egységes tételekkel zajlott le a megyében februárban és március elején a próbaérettségi. A megyei statisztikák elkészítése még folyamatban van, a vizsgák eredményei azonban az iskolákban már ismertek és a legtöbb középiskolában a diákokkal, szülőkkel is megbeszélték már azokat. Ahogy a tavaly nyári érettségi, úgy a próbaérettségi eredményei sem túl jók, sőt, kifejezetten gyengék – lehetett hallani az elmúlt időszakban a szóbeszédet, és érdeklődésünk nyomán a csíkszeredai középiskolák igazgatói is ezt erősítették meg. Teljes statisztikát nem mindenhonnan kaptunk, mert van, ahol még iskolai szinten is zajlik az eredmények összesítése, az igazgatók beszámolói alapján azonban körvonalazódik a helyzet. Egyetlen tanintézménytől nem rendelkezünk semmilyen adattal, a Székely Károly Szakközépiskola igazgatója, Tankó István nem kívánt nyilatkozni az eredményekről.

Nem rossz, de a céltól távol áll

Nem elégedetlenek a próbaérettségi eredményeivel a Márton Áron Gimnáziumban, azonban még sokat kell dolgozni a stratégiai cél eléréséig – mondta el Varga László, a tanintézmény igazgatója. Közölte, a vizsgán résztvevő 140 diák 61 százaléka ment át a próbaérettségin és azt szeretnék, ha az érettségin kilencven százalék fölött lenne a sikeresen vizsgázók aránya. Az igazgató kifejtette, akik nem mentek át a próbavizsgán, azok is ötöshöz közeli jegyet értek el, az átmenők átlagos jegye pedig 7,80, ami nem rossz, bár van még mit javulni, amíg elérik a tavalyi érettségi átlagos jegyét, a 8,11-et. Varga László úgy vélte, az eredményekből kitűnik, hogy még szükség van a munkára, sokat kell még dolgozni főként román nyelv és irodalomból, valamint matematikából és logikából, amely tárgyakból a leggyengébb eredmények születtek. Az igazgató szerint az eredmények reálisak, teljesen tiszteletben tartották a vizsga előírásait ennek érdekében. Még intenzívebben folytatják a felkészülést, magasabb fokozatra kell kapcsolni – sorolta fel a további teendőket Varga László.

Csak 15 diáknak sikerült a vizsgája

A Kájoni János Szakközépiskolában egyáltalán nem elégedettek az eredményekkel. Amint György Emőke igazgató elmondta, a próbaérettségi gyengén sikerült, a diákok körülbelül 12 százaléka ment át a vizsgán. Az igazgató közölte, még mintegy ötven olyan diák van, akik olyan minimális hibákat követtek el, hogy úgy gondolják, ezeket kis odafigyeléssel nem ismétlik meg az érettségi nyári kiadásán. Az eredmények értékelése, megbeszélése jelenleg folyamatban van, a konzultációkat pedig továbbra is tartják – közölte a tanintézmény vezetője. Elmondta, matematikából születtek a leggyengébb eredmények. A matematikatanárként is dolgozó igazgató szerint számos probléma van a matematika tárgy oktatásával, követelményrendszerével, ennek is tulajdonítható, hogy az utóbbi években rendre gyenge eredmények születtek az érettségin matematikából. A tankönyvben szereplő feladatok nem olyanok, mint az a fajta alkalmazott matematika, amit az érettségi feladatokban kérnek, az egyik gondolkodásmódja távol áll a másikétól  – mutatott rá az egyik rendellenességre György Emőke.


Történelemből fele kapott átmenőt

A Nagy István Művészeti Szakközépiskolában 53 diák próbaérettségizett. Kirmájer Enikő igazgató elmondta, román nyelv és irodalomból jobbak az eredményeik, mint a tavalyi érettségin: most több mint ötven százalékos átmenési arány született ebből a tárgyból és ez 17 százalékkal magasabb, mint tavaly nyáron. Történelemből viszont gyengébb eredményeket értek el a próbaérettségin a diákok, ötven százalékos átmenési arány született. Földrajzból hárman buktak, magyar nyelv és irodalomból pedig a vizsgázók nyolcvan százaléka volt sikeres. Az igazgató úgy összegzett, reméli, hogy a gyerekeknek hasznára válnak a próbavizsgák, mert tapasztalatot szereztek.

„Keményen kell tanulni”

Bár 76 százalékos átmenési arány született, nem elégedettek az eredménnyel a Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziumban. Az intézmény igazgatója, Tamás Levente elmondta, ez az arány alacsonyabb, mint a tavalyi érettségin elért átmenési arány, de nem nagyon tér el a tavalyi próbaérettségi eredményétől. „Nem vagyunk ezzel elégedettek, jelzés ez az eredmény a diákok felé, hogy a következő hónapokban keményen kell tanulni” – mondta Tamás Levente. Hozzátette, az ismétlés folytatódik és a konzultációkat is erősítik a következő időszakban. A leggyengébben román nyelv és irodalomból, matematikából, illetve történelemből szerepeltek a diákok. A jegyek egyébként közepesek, az érettségire nemcsak az átmenési aránynak, hanem a jegyeknek is javulniuk kell – jelentette ki az igazgató.

„Sokan megijedtek és elkezdtek dolgozni”

A Venczel József Szakközépiskolában összesen 127 diák próbaérettségizett. Antal Tünde igazgatóhelyettes ismertette, román nyelv és irodalomból a 123 vizsgázóból 6 diák ment át, magyarból a 124 vizsgázóból 55-en írtak átmenőjegyet, matematikából a 119 vizsgázó közül csak két diáknak sikerült átmenő jegyet kapnia, biológiából a 100 vizsgázóból 19-en vizsgáztak sikeresen, kémiából pedig a 22 vizsgázóból senki sem írta meg az átmenőjegyet. Az igazgatóhelyettes közölte, maximális szigorúsággal szervezték meg a vizsgát, és nem is kerekítették fel a jegyeket. A diákok felmérhették a vizsgahelyzetet, illetve a tudásukat, és elég sokan megijedtek, elkezdtek dolgozni – mondta Antal Tünde. Hozzátette, az eredményeket kiértékelték a diákokkal együtt és olyan szülői értekezleteket is tartottak, amelyeken a diákok mellett a szülők is ott voltak. Ezek a találkozók nagyon hatásosak és hasznosak is voltak – vélte az igazgatóhelyettes.

„Van még hely jobbra”

Nem kaptunk összesített átmenési arányt az Octavian Goga Gimnáziumból sem, ahonnan Dobreanu Doru igazgató arról számolt be, hogy románból, informatikából, földrajzból és filozófiából születtek a legjobb eredmények a próbaérettségin. A leggyengébben a kémia, biológia, történelem és matematika sikerült. Az igazgató közölte, a pedagógusok jelzései szerint egyes tételek nem voltak megfelelően összeállítva, eltértek az oktatási tárca tételmintáitól és olyan tananyagot is kértek, amit még nem ismételtek át a diákok. Az eredményeket az igazgató úgy összegezte, hogy lehet ezeknél jobbat is elérni.

„Elfogadható lenne, akár érettségin is”

A diákok mintegy egyharmada ment át a próbaérettségin a Kós Károly Szakközépiskolában. A tanintézmény igazgatója, Szén János úgy vélte, ez a harminc százalék körüli arány akár az érettségin is elfogadható lenne. Tavaly is hasonló átmenési arány született az iskolában az érettségin. Az igazgató részletezte, a nappali tagozatosoknál románból 35 százalékos, magyarból 50 százalékos, matematikából 25 százalékos átmenési arány született, a progresszív osztályokban és estiben viszont gyengébbek az eredmények, ott alig páran mentek át. A felkészülés viszont még nem ért véget – mondta az igazgató, aki közölte, azt várja el, hogy ezek az eredmények mobilizálják a diákokat. A pedagógusoktól pedig minél több konzultációt kérnek – mondta Szén János, hozzátéve, hogy ahhoz viszont, hogy ezek a konzultációk eredményesek legyenek, megfelelő hozzáállásra van szükség a diákok részéről is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Költözési hullám Csíkszeredában: több intézmény is új otthonba kényszerül a felújítások miatt

Az utolsó csomagokat is elpakolta kedden a Városi Művelődési Házból a Hargita Székely Néptáncszínház, ezzel befejeződött az együttes költözése. Csíkszeredában több intézmény is ideiglenes helyszínen folytatja a középületek felújítási munkálatai miatt.

Költözési hullám Csíkszeredában: több intézmény is új otthonba kényszerül a felújítások miatt
2025. július 05., szombat

Ezer székely leány és még annál több

Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.

Ezer székely leány és még annál több
Ezer székely leány és még annál több
2025. július 05., szombat

Ezer székely leány és még annál több

2025. július 05., szombat

András Mihályt tüntette ki Pro Urbe díjjal Csíkszereda

Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.

András Mihályt tüntette ki Pro Urbe díjjal Csíkszereda
2025. július 05., szombat

Jól halad a tanuszoda építése Csíkszentkirályon

Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.

Jól halad a tanuszoda építése Csíkszentkirályon
2025. július 05., szombat

Összegyűlt már az „ezer székely leány” – fotók

Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.

Összegyűlt már az „ezer székely leány” – fotók
2025. július 05., szombat

Az első Ezer Székely Leány Napja a korabeli sajtóban

Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.

Az első Ezer Székely Leány Napja a korabeli sajtóban
2025. július 04., péntek

Útlezárásokra lehet számítani szombaton Csíkszeredában

Az Ezer Székely Leány Napjának biztonságos megszervezése érdekében szombaton reggel útlezárásra lehet számítani két csíkszeredai utcában.

Útlezárásokra lehet számítani szombaton Csíkszeredában
2025. július 04., péntek

Nincs pályázati lehetőség, használatlanul állnak a volt kerámiagyártó műhelyek

Noha hét éve megvásárolta a csíkdánfalvi önkormányzat a volt kerámiagyártó műhelyeket, illetve az egykori szövödét, ezek azóta is használatlanul, bezárva állnak, mert felújításuk érdekében nem sikerült pályázati támogatást szerezni.

Nincs pályázati lehetőség, használatlanul állnak a volt kerámiagyártó műhelyek
2025. július 03., csütörtök

Bach ünnepe Csíkszeredában: jön a Régizene Fesztivál 17 koncerttel, 250 fellépővel

Johann Sebastian Bach zeneszerző életműve köré épül az idei Csíkszeredai Régizene Fesztivál: július 5–13. között 17 koncert, 250 fellépő és templomi terekben megszólaló mesterművek várják a közönséget – a h-moll mise lesz az egyik fénypont.

Bach ünnepe Csíkszeredában: jön a Régizene Fesztivál 17 koncerttel, 250 fellépővel
2025. július 03., csütörtök

Közel hatmillió lejből újítják fel a csíkszeredai Nagy Imre-iskola udvarát

Teljesen átalakul Csíkszereda legnagyobb általános iskolájának udvara, a munkálatok egy részét iskolakezdésig szeretnék elvégezni. Több sportpálya, futópálya készül, de szabadtéri tanórák megtartására alkalmas tereket is kialakítanak.

Közel hatmillió lejből újítják fel a csíkszeredai Nagy Imre-iskola udvarát