Rövidzárlat okozott tüzet Csíkajnádon

Húszezer lejre becsült anyagi kár keletkezett szombat délelőtt egy csíkajnádi magánházban, miután egy elektromos rövidzárlat következtében kigyulladt az épület egyik szobája. A tűzesetben egy idős férfi súlyosan, míg a megmentésére siető szomszédja könnyebben megsérült.

Pinti Attila

2012. november 03., 15:232012. november 03., 15:23

2012. november 04., 15:272012. november 04., 15:27

A 80 éves A. J. régi lakóházának húsz négyzetméteres szobájából felcsapó lángokra a közvetlen szomszédja figyelt fel először, aki rögtön „torkaszakadtából kiabálva riasztotta az utca lakóit”. A pillanatok alatt összesereglett szomszédság vödrökben hordott vízzel próbálta útját állni a tűznek, azonban a helyiségben lévő régi bútorok miatti perzselő hőséggel csak nehezen tudtak megbirkózni. A helyszínre elsőként a csíkajnádi önkéntes tűzoltó-alakulat ért ki, akik nagy erőfeszítések árán, a falubeliekkel közösen megakadályozták a terjedést, a fél tizenkettőkor értesített csíkszeredai katonai tűzoltóságnak így már csak a károk felmérésével és a tűz keletkezésének okával kellett foglalkoznia.

A vizsgálatok alapján a szerencsétlenséget a szobában tartózkodó, egyedül élő idős férfi tévékészülékében keletkezett rövidzárlat okozta. A. J. bal karján súlyosan megsérült, miközben megpróbálta kitörni a sűrű füstbe borult helyiség egyik ablakát. A tragédiától tartó egyik szomszéd könnyebb égési sérüléseket szenvedett, miközben a házba rohanva kimenekítette a férfit.

A. J.-t a rohammentő szolgálat emberei szállították a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházba. A tűzben megsemmisült a tévékészülék, egy ágy, két pad, egy ruhásszekrény, az ablakok, valamint egy kályha és a szőnyegek. Az önkéntesek és a helybéliek segítségének köszönhetően mintegy négyszázezer lej összértékű anyagi javakat sikerült megmenteni.

Bonyodalmakat okoz a térerő hiánya

„Nagy szerencse, hogy a közelből sokan jöttek segíteni, mert a térerő hiánya miatt a tűzoltókat alig tudtuk értesíteni, Ajnádon nagyon körülményes a mobiltelefonok használata” – panaszolták a jelenlévők. „Bármilyen probléma, hasonló váratlan helyzet adódik, magunkra vagyunk utalva. Örülhetünk, hogy ezúttal nem történt haláleset” – fűzték hozzá. A falu lakói már többször is tettek le kérést a szolgáltatókhoz, hiábavalóan, pedig szerintük a megfelelő hálózat biztosítása jelentősen javítana a lakók biztonságérzetén.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Hirdetés