Egyre rosszabb körülmények uralkodnak a csíkszeredai távolsági autóbusz-pályaudvaron. Egyaránt elégedetlenek az utasok, a sofőrök és az utasszállító cégek.
2013. július 04., 18:112013. július 04., 18:11
2013. július 04., 19:432013. július 04., 19:43
Egyre rosszabb állapotban van a Csíkszeredában az önkormányzati tulajdonú, Csíki Trans által működtetett távolsági autóbusz-pályaudvar. Habár az állomás épületének belsejét felújították, az azt körülvevő terület lassan járhatatlanná válik. Egyaránt kellemetlen ez az utasoknak, a sofőröknek és az utasszállító cégeknek is. Hiába látják ők az egyre súlyosbodó problémát, hiszen a városháza már korábban tudatta, hogy az idei költségvetésbe nem fér bele a pályaudvar felújításának finanszírozása.
Amíg az intézmény területe egyre inkább tönkremegy, addig a beállási díjak folyamatosan emelkednek – tudtuk meg Szabó Attilától, a Balint Trans Kft. csíkszeredai munkapontjának vezetőjétől. Hozzátette, a beállási díj – amelyet a cég minden autóbuszára fizetni kell, annak függvényében, hogy hányszor hagyja el, illetve érkezik be az állomásra – mellett fizetniük kell a közköltséget és a bérét annak a helyiségnek, amelyben irodájuk üzemel. Azonban ha továbbra is növelik a béreket, de nem fejlesztenek, akkor rákényszerülnek arra, hogy kiköltözzenek az épületből. Máthé István, az Itas Rt. igazgatója is magasnak tartja a fizetendő díjakat, emellett nem gondolja, hogy megoldást jelent, ha nem állnak be az állomás területére. Továbbá tart attól is, hogy a mostani árhoz képest a felújítást követően még nagyobb díjakra számíthatnak.
A buszvezetőknek nap mint nap több órát kell várakozniuk – megfelelő helyiség hiányában – az autóbuszokban, esetleg a szabad ég alatt vagy a közeli bárokban. Igényt tartanának egy megfelelő méretű szobára, amelyben van legalább egy kávéfőző és egy mikrohullámú sütő. A hatalmas kátyúk miatt a hó olvadásakor, nagyobb esőzéskor szinte járhatatlan az állomás területe, amellett hogy műszaki gondokat is okoznak – fejtette ki Daradics Zoltán, a Bálint Trans buszvezetője. Deák Zoltán, az Itas autóbusz-vezetője szerint az állomás állapota olyan, akár harminc évvel ezelőtt, hiába kavicsoztak be pár gödröt. Hozzátette, a beállóhelyek megfelelő jelölése hiányában kaotikus állapotok uralkodnak. „A sorompók helyett inkább a gödröket kellett volna feltölteni és aszfaltozni az állomás területén” – jelentette ki Kis Mihály, a Favorit Trans sofőrje, aki télen négy órát is állt társaival a hidegben. Emellett nem egyszer történt meg velük, hogy meg kellett tolniuk a buszokat az el nem takarított hó miatt.
Az állomás területén a Gyergyóditróba induló buszt nagy csomaggal kezében keresgélte Mezei Judit. Mivel nincs feltüntetve megfelelően a menetrend, kénytelen minden buszt megnézni és a sofőröktől érdeklődni. Hozzátette, ő eddig nem járt gyakran busszal, de ezentúl kénytelen lesz, ezért értékelné, ha az épületen kívül is fel lenne tüntetve legalább az indulások időpontja. Egy fiatal ingázó, az éjszakai világítás hiányosságára hívta fel a figyelmet: csupán az épület van kivilágítva, onnan szűrődik némi fény az állomás távolabbi részeire. Szerinte minden oszlopra kellene egy-egy világítótest, amelyek megfelelően kivilágítják a járműveket, így sötétben keresgélés nélkül is megtalálnák a járatukat az utasok. Bartók Ilona nem utazik gyakran autóbusszal, de feltűnt neki az állomás területének rendezetlensége. Kiemelte továbbá, hogy nemcsak kérni kell, hanem vigyázni arra, amit eddig megvalósítottak. „Szerintem azon kívül, hogy van egy LCD-tévé, pont olyan állapotban van az autóbusz-állomás, mint húsz évvel ezelőtt” – nyilatkozta Antalfi József székelyudvarhelyi lakos.
Veres János, a Csíki Trans Kft. igazgatója elmondta, hogy hozzájuk nem érkezett panasz az állomás állapotával kapcsolatban. Hozzátette, hogy amióta felelősek az pályaudvarért, azóta folyamatosan javítják azt: az épület belsejét felújították, a peronokat feliratozták, és nemsokára az épület előtti aszfaltozott részt is kijavítják. Az illetékes elmondása szerint csak az átutazó, a megye közti és a nemzetközi forgalom beállódíját emelték meg, amíg a megyei forgalom – amely a legnagyobb részt képezi – díja nem változott.
Már a délelőtt folyamán sokan éltek szavazati jogukkal a csíkszeredai külképviseleti szavazóhelyiségben, ahol a részvétel magasnak bizonyult. A voksolás rendben zajlik, noha több választó adminisztratív akadályokba ütközött. A külképviseleten segítenek.
Elvesztette uralmát a jármű fölött, és egy tömbház lépcsőházának bejáratához csapódott autójával egy csíkszeredai sofőr szombaton késő este.
Több mint hatszáz kórustag gyűlt össze Gyimesfelsőlokon a 29. Felcsíki Egyházi Kórustalálkozón szombaton, amikor a közös éneklés nem versennyé, hanem a hitet, a közösséget és az élő hagyományt összekapcsoló ünneppé vált.
Egy 45 éves, csíkszeredai férfi az 112-es segélyhívón értesítette a hatóságokat pénteken délelőtt, hogy valaki ellopta az autóját a Mihai Eminescu utcából.
Már három hónapja kivonták forgalomból azt a személyautót, amivel Tusnádfürdőn közlekedett egy 33 éves férfi.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet szombatra virradóan a hargitai megyeközpontban, ahol a mínusz tíz fokot közelítette a legalacsonyabb érték a hivatalos mérőállomáson.
Baleset történt Szépvíz közelében csütörtök este, egy fiatal sofőr autójával megcsúszott és lesodródott az úttestről.
Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.
Egy héten belül háromszor is ittas vezetés és baleset miatt került a Hargita megyei rendőrség látókörébe egy külföldi férfi.
Egy 50 éves, csíkmadarasi férfit állítottak meg ellenőrzésre Csíkszeredában szerdán reggel a rendőrök. Amint kiderült, ittasan vezette az autóját.
szóljon hozzá!