Különféle hajvágási és festési technikákat, valamint a 2013-as frizuratrendet ismertette Görbe Éva mesterfodrász a hétvégén tartott csíkszeredai képzés alkalmával.
2012. december 02., 18:252012. december 02., 18:25
2012. december 02., 20:172012. december 02., 20:17
Az Éva Style szépségszalon minden november végén, december elején megszervezi a régió fodrászainak azt a két napos intenzív képzést, ahol Görbe Éva a Fodrász Világszövetségnél elsajátított jövő évi trendeket mutatja be. Görbe Éva már több mint három évtizede van a fodrász szakmában, számos hazai és nemzetközi rendezvényen vett részt és ért el dobogós helyezést. Tagja a Romániai Fodrászszövetségnek, ugyanakkor meghívást kapott a Fodrász Világszövetségbe is, amely 2010-ben neki ítélte oda a fodrász lovagrendet.
Idén többek között a római világtalálkozón, Párizsban és Spanyolországban vett részt konferenciákon, ahol a jövő évi trendeket ismertették. Az összegyűjtött információkat az Éva Style szépségszalon közösségével dolgozta fel, nemcsak szóban, hanem modelleken is kivitelezve azokat. A csíki fodrászok mellett udvarhelyi, keresztúri, gyergyói, sepsiszentgyörgyi és kovásznai érdeklődők is jelentkeztek mesterkurzusára, többen közülük az általa működtetett fodrásziskola végzettjei.
„A jövő évi trend nagyon színes, a legfontosabb, ami megmutatkozik nem csak a hajak világában, hanem a divat más területén is a retró stílus, az 50-60-as évek frizurái jönnek vissza. Három stílusirányzatot különböztetünk meg, így mindenki megtalálhatja a hozzá legközelebb állót.
Twiggy ikonikus alakja bizonyára sokak számára ismert. Modell és színésznő volt a hatvanas években, aki forradalmian megváltoztatta a színpadi világot. Ő vágatta le nagyon rövid „fiúsra” a haját, egyszerű öltözetekben nádszáltörékeny testével. Ő inspirálta a jövőre divatos irányzatot. „Ezt olyan kliensnek ajánljuk, aki nagyon szép fejformával rendelkezik, kifejező a szeme, a szája, így a frizura bármilyen rövid lehet, nem tudja elférfiasítani a nőt” – emelte ki a mesterfodrász.
A Brigitte Bardot-stílus viselői nem riadnak vissza semmilyen eszköztől, hogy hódítani tudjanak. „Újra divatba jönnek a magas frizurák, a tupírok. Színben a rezes, vöröses árnyalatok a dominánsak. Itt alkalmazhatunk napfestést, így olyan a haj mintha árnyékolt volna: gyökérben sötétebb, vége felé világosodik” – árulta el Görbe Éva.
A Liz Taylor-stílusnál a formák és a vonalak nagyon kidolgozottak, kontűrözöttek. Jellemzőek a kontyok és a copfok, az egyszerűen elrendezett frizurák, a hullámok, visszajött a Marcell-hullám. Színben a vinete, a barnás, lilás árnyalatok dominálnak, természetesen pasztilok, nem erős színek, mint az elmúlt években dívott – összegzett a tanfolyam vezetője.
A két nap alatt Lukács Edit, Roth Ibolya, Lukács Henrietta és Pui Imelda fodrásznők mutatták be a jelenlevőknek a legújabb technikákat. Emellett a közös munkában részt vett Füstös Magdolna kozmetikus is.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
szóljon hozzá!