Rendhagyó tárlatvezetés, filmvetítés a Múzeumok Éjszakáján

A Csíki Székely Múzeum idén hatodik alkalommal szervezi meg a Múzeumok Éjszakáját az év legrövidebb éjszakájához, Szent Iván napjához igazodva. Június 20-án, szombaton számos programot ajánlanak a látogatóknak.

D. Balázs Ildikó

2015. június 16., 20:082015. június 16., 20:08

A szombati rendhagyó tárlatlátogatásokon, interaktív fotósműhelyen vagy a különböző előadásokon való részvétel mellett a Mikó-vár udvarán gyermekfoglalkozások lesznek, illetve koncertek és szabadtéri filmvetítés színesíti a programot.

A szervezők tájékoztatása szerint a Múzeumok Éjszakája programkavalkádjában éjfélig lehet ingyenesen megtekinteni a Mikó-várban az állandó kiállításokat és a Szárhegy 40 − Válogatás a szárhegyi művésztelep gyűjteményéből időszakos kiállítást, a Kossuth utcai galériában a Prisma fotóklub tárlatát, illetve a Nagy Imre Galéria kiállítását. Az érdeklődők rendhagyó tárlatvezetéseken vehetnek részt, megismerhetik a muzeológusok munkáját, és ásatási helyszínre is ellátogathatnak.

„A rendhagyó tárlatvezetésre idén Siklódi Zsolt képzőművészt kértük fel, akinek olyan csíkszeredai képzőművész meghívottjai lesznek, akik Szárhegyen is alkottak. Meghívottja lesz például Márton Árpád” – mondta érdeklődésünkre Gyarmati Zsolt. A Csíki Székely Múzeum igazgatója szerint e rendhagyó tárlatvezetés célja közelebb hozni, a nagyközönség számára értelmezhetővé, befogadóvá tenni a „Szárhegy jelenséget”. Újdonságokat is felfedeztünk az egynapos rendezvény kínálatában. „Bárki elmondhatja egy percben, hogy miért szereti Csíkszeredát, mit szeret benne, de ha kedve tartja, megoszthat egy régi emléket vagy egy jelenkori történetet is, természetesen Csíkszeredával kapcsolatban. Ezt rögzítjük, és később majd felhasználjuk a várostörténeti kiállításhoz” – osztotta meg az elképzeléseket az igazgató.

A rendezvénysorozat keretében immár hagyományos módon idén is ellátogathatnak az érdeklődők a zsögödi Nagy Imre Galériába és az Emlékházba, illetve terepezhetnek a muzeológusokkal Csíkszentkirályon az Andrássy-kúria romjainál. Gyarmati elmondása szerint a Kossuth utcai galériában amellett, hogy meg lehet majd tekinteni a Prisma Fotóklub kiállítását, interaktív fotósklub is működik majd.

Szombaton 12 és 15 óra között gyerekprogram lesz, melynek során a kiállításokhoz kapcsolódó foglalkozásokra, szabadtéri játékokra várják a kicsiket. 16 órától az egykori csíkszentkirályi Andrássy-kúriához lehet ellátogatni a muzeológusokkal. Indulás a parkolóból biciklivel 15.30-kor, autóbusszal 16.00-kor. A részvevők számára előzetes jelentkezés szükséges az info@csikimuzeum.ro címen vagy a 0266-311.727-es telefonszámon. 17 és 20 óra között tárlatvezetések lesznek. Ezeken a résztvevők létszáma műtárgybiztonsági okokból korlátozott, bejutás érkezési sorrendben lesz. Csoportok indulnak egész órákban az egyes kiállítások bejárataitól. 17 és 18 óra között tárlatvezetésekre kerül sor az állandó kiállításokon, a néprajzi kiállításon zseblámpás tárlatvezetést tartanak. Szintén 17 és 18 óra között tárlatvezetés lesz Siklódi Zsolt képzőművésszel és meghívottaival a SZÁRHEGY 40 kiállításon. 18 és 19 óra között tárlatvezetést tartanak a zsögödi Nagy Imre Galériában és az Emlékházban. 18 és 20 óra között interaktív fotós műhely működik a Prisma Fotóklub kiállításán, a Kossuth utcai galériában. Miért szeretem Csíkszeredát – erre a kérdésre lehet válaszolni egy, erre az alkalomra kialakított teremben 17 és 20 óra között. 18 órától Ladó Ágota művészettörténész-muzeológus Új középületek a századforduló Csíkszeredájában címmel tart előadást, 19.30 órától pedig Botár István régész-muzeológus előadását hallgathatják meg az érdeklődők Csík középkori településtörténetének forrásai témában. Estére a várudvar is benépesedik, hiszen 19.30 órától kezdődik a The Nobody Elses koncertje, 21 órától a Szabó Zsolt Quartet lép a színpadra, 23 órától pedig a Face Today koncertezik. Éjfél után fél órával a Nagyon Rövid Filmek Fesztiváljának filmjeit vetítik le.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban

A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz

Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz
2026. június 26., péntek

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó
2026. június 25., csütörtök

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál

Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

2026. június 24., szerda

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval

Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.

Rovarirtás lesz Csíkszeredában
Rovarirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

Hirdetés
2026. június 23., kedd

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos

A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos
2026. június 23., kedd

Újabb beruházás készül el nemsokára Csíkszentkirályon

A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.

Újabb beruházás készül el nemsokára Csíkszentkirályon
2026. június 23., kedd

Háromszorosára drágult az új fertőző- és tüdőkórház építésének tervezett költsége

Meghaladja a 231,5 millió lejt a tervezett új csíkszeredai fertőző- és tüdőkórház beruházási értéke, miközben az eredeti becslés még csak 71 millió lej volt. Ha a kormány jóváhagyja az új összeget, a munkálatok még idén elkezdődhetnek.

Háromszorosára drágult az új fertőző- és tüdőkórház építésének tervezett költsége
Hirdetés