
Fotó: Veres Nándor
Hároméves csúcsot döntött júliusban a használt gépkocsik behozatala. A rekordszámú behozatal az autóbeíratásra vonatkozó jogszabályban nyitva hagyott egyik kiskapuval – az illetékmentes beíratási trükkel – magyarázható. A lehetőség azóta megszűnt.
2013. augusztus 21., 17:412013. augusztus 21., 17:41
2013. augusztus 21., 17:442013. augusztus 21., 17:44
72 százalékkal több használt autót hoztak be idén júliusban, mint a tavalyi esztendő hasonló hónapjában, ami igencsak meglepte a Gépkocsigyártók és Importőrök Egyesületét. E szervezet nemrég még úgy vélte, hogy a környezetvédelmi illeték márciusi alkalmazásának hatására visszaszorul a másodkézből származó járművek behozatala. Az egyszeri és talán megismételhetetlen júliusi rekordszámú növekedésre amúgy egyszerű a magyarázat.
Az illetékmentes beíratásról és annak „haláláról”
A leleményesek kiskaput találtak a beíratáskor fizetendő környezetvédelmi bélyegilleték meghatározását tartalmazó, márciusban megjelent 2013/9-es számú sürgősségi kormányrendeletben: a jogszabály 8-as cikkelyének f.) bekezdése értelmében a vagyonközösség megszüntetéséből kikerülő gépkocsik a forgalomba íratásakor mentesülnek a környezetvédelmi bélyegilleték költsége alól. A gépkocsi forgalomba íratásához mindössze annyit kellett tenni, hogy a külföldről behozott gépkocsit papíron két személynek közösen kellett megvásárolnia, majd az adásvételről szóló magánokirattal el kellett menniük egy közjegyzőhöz, akinél kérték a vagyonközösség felszámolását. Vagyis egyikük megvásárolta tulajdonostársa részét, az erről szóló okiratot mellékelve kérelmezte a forgalomba íratást a megyei vezetői jogosítvány- és gépjármű-nyilvántartó hivatalnál.
Az ország nyugati megyéiben több ezer autót írattak be ezzel a módszerrel, amire viszont Hargita megyét is elérte volna ez a „hullám”, a kormány bezárta ezt a kiskaput. Az erről szóló rendelet az augusztus 2-i Hivatalos Közlönyben jelent meg és augusztus 5-től alkalmazzák is. Adrian Pănescutól, a Hargita megyei prefektusi hivatal szóvivőjétől közben megtudtuk, hogy Hargita megyében összesen 192 esetben írattak be autót ezzel a módszerrel.
Használt-autópiaci kilátások Csíkszeredában
A 192 hargitai eset is érzékelteti, hogy nem okozott nagyobb hullámokat a fentebb bemutatott módszer a helyi használtautó-kereskedésben (csak összehasonlításként, Beszterce-Naszódban 1482 esetről tudnak). Az utóbbi hónapokban Csíkszeredában viszont jelentősen megugrott azok száma, akik úgy akarnak külföldről frissen behozott használt autót vásárolni, hogy a kereskedő számítsa be a régi autót. „Mondhatni szinte mindenkinek ez a kérése. Azokat a kocsikat akarják becserélni, amelyeket pár évvel ezelőtt ugyancsak külföldről hozattak be” – újságolja Barabás Attila használtautó-kereskedő, a Prod Becze Kft. tulajdonosa. Tőle a legtöbben Fordokat, Opeleket és Volkswageneket rendelnek, lehetőleg euró 4-es és 5-ös besorolású személygépkocsikat.
A csíkszeredai Brassói úti Csík Autoland Kft. használt-autópiacának tulajdonosa, Szabó Attila a következőképpen érzékelteti a kényszerűen megváltozott vásárlói szokásokat. „Négy évvel ezelőtt tíz vásárlóból kilenc készpénzzel jött autó venni, most tízből kettőnek van kigyűjtött pénze, a többiek a régi autójukat szeretnék beszámítani az üzletbe”. Szabó is észlelte a júniusi-júliusi pezsgést (utalva a már ismertetett autóbeíratási módszerre), augusztusra viszont „jelentősen visszaesett a vásárlói kedv”. Tapasztalata szerint a legtöbben alacsony hengerűrtartalmú, euró 5-ös besorolású kisautókat keresnek, mert azoknak kevés – 30-80 euró közötti – a környezetvédelmi bélyegilletéke.
Túlóra a RAR-nál
Román Autó Felügyelet (RAR) Hargita megyei kirendeltségének alkalmazottai hetek óta minden munkanap túlóráznak. „Májustól a programállások nemzetközi hívószám alapján történnek, ezért a szomszédos megyékből is nagyon sokan hozzánk jönnek a behozott autók törzskönyveinek kiállításáért. Ugyanakkor nyáron pihenőszabadságra nagyon sokan jönnek haza Olaszországból, ahonnan jövet hoznak egy-egy autót. Mivel a környező megyék autófelügyeleteinél hatalmas sorok alakultak ki, többen nálunk intézik a behozott autóik iratait” – magyarázza Orbán János, a Román Autó Felügyelet (RAR) Hargita megyei kirendeltségének igazgatója.
Országos kép
Az elmúlt 31 hónap legtöbb (27 ezer) használt gépkocsiját júliusban hozták be az országba, az utóbbi két és fél esztendőben átlagban 15 ezer járművet hoztak be a Romániába. Júliusban jegyezték az idei legtöbb forgalomba íratást is: 20 ezer kocsi kapott új rendszámot. 2011-hez képest tavaly 80 százalékkal több, összesen 180 ezer használt autót hoztak be Romániába. Ezzel szemben az új autók beíratása a következőképpen alakult: 2011-hez képest tavaly 18 százalékkal csökkent a megvásárolt új személygépjárművek száma. 2012-ben 66 ezer új autót vásároltak országszerte.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!