Fotó: Kristó Róbert
Rövidesen, még januárban elkezdődnek a rókák veszettség elleni oltáskampányát követő próbakilövések, hogy ellenőrizzék az immunizálás hatékonyságát. A Hargita megyei állat-egészségügyi igazgatóság szakembere szerint nem okoz utólagos gondot, hogy késve zajlott le az oltáskampány.
2015. január 14., 19:342015. január 14., 19:34
A kilövések a szokásoshoz képest késve kezdődnek, ugyanis négy év óta először az oltáskampány is megkésett, a repülőből történő csaliszórás október helyett csak november végén zajlott le. A vonatkozó előírások értelmében a kampány befejezését követő negyvenötödik naptól kezdődnek a próbakilövések, a vadásztársaságoknak minden száz négyzetkilométeren négy rókát kell kilőniük.
Minden vadásztársaságtól kötelesek bevinni a mintákat, vagyis a rókák kipreparált vállcsontjait az állat-egészségügyi hatósághoz, ahonnan azokat a bukaresti főhatóság laboratóriumába továbbítják, ott pedig a mintákból kimutatják, hogy a róka megette-e a csalit vagy sem, illetve hogy immunizálódott-e a veszettség kórokozója ellen – mondta el Püsök László, a Hargita megyei állat-egészségügyi igazgatóság szóvivője.
A hatóság képviselője szerint nem borítja fel a rókák veszettség elleni tavaszi és őszi oltáskampányának naptárát az, hogy legutóbb késve zajlott le a központi finanszírozással és irányítással zajló akció, ugyanis az nagyjából csak egy hónapot késett, így nem fogja befolyásolni a tavaszi oltáskampányt.
Egyébként az akció – mint mindig – legutóbb is két fázisban zajlott, elsőként preparált csalit helyeztek el a rókalyukak közelében a vadásztársulatok munkatársai a kerületi főállatorvosok jelenlétében novemberben. Ezt követően november végén a földi kihelyezésű csalik számával megegyezően 1575 rókacsalit szórtak szét repülőből a megye magasabban fekvő területein, négyzetkilométerenként húsz darabot.
Még javában dolgoznak a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola udvarának felújításán, ezért a diákok ideiglenesen a közeli műfüves pályán tölthetik a nagyszüneteket.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) vádat emelt a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke, Barti Tihamér, Kurkó András volt megyei közpénzügyi igazgatóhelyettes és három másik közpénzügyi tisztségviselő ellen.
Útlezárásokra kell számítani a Running Festival Csíkszereda zökkenőmentes lebonyolítása érdekében szombaton. Mutatjuk, hogy hol korlátozzák a forgalmat.
Felújíttatja a csíkszeredai Hargita utcára merőleges Búza és Levendula utcákat a helyi önkormányzat. A tervezésre és kivitelezésre aláírták a szerződést, a munkálatokhoz jövő évben fognak hozzá.
Az újraélesztésnél nagy segítséget jelentő, automata mellkaskompressziós készülékkel és egyéb korszerű orvosi eszközzel felszerelt új mentőautót kapott a Hargita megyei tűzoltóság. A B-típusú járművön három mentős fog szolgálni.
Módosították a csíkszeredai iskolahálózatot a helyi önkormányzati képviselők csütörtöki soron kívüli ülésükön. A város bölcsődéjét a Micimackó napközihez csatolták.
Felújítás miatt ideiglenesen más helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín: a nagyszínpad a Művészetek Házába költözik, a kamaradarabok pedig alternatív terekben lesznek láthatók.
Kevesebb pénz számolható el a Fodor Sándor park felújítására, mint kezdetben tervezték, így a beruházás 11,5 millió lejes becsült értékéből mindössze 5,4 millió lejt biztosít a központi fejlesztési régió, a többit a városnak kell állnia.
Felborult egy személyautó Tusnádfürdő és Tusnád települések között az E578-as nemzetközi úton kedden délután. Két sérültet kórházba kellett szállítani.
Több kisebb utca felújítása is folyamatban van Csíkszeredában, a munkálatokat idén tervezték befejezni, ám ez nem biztos, hogy minden esetben sikerülni fog. Az útfelújítások vezetékcserékkel is járnak, ez pedig lassítja a folyamatot.
szóljon hozzá!