
Fotó: Kristó Róbert
Megjelent az oktatási tárca honlapján az idei próbavizsgákra vonatkozó rendelet tervezete. Eszerint ebben az évben nemcsak a nyolcadikosok és a tizenkettedikesek, hanem a tizenegyedik osztályokba járó diákok számára is szerveznek próbavizsgát.
2014. január 13., 16:132014. január 13., 16:13
2014. január 13., 17:362014. január 13., 17:36
Közzétették az országos felmérés és az érettségi próbavizsgáinak megszervezésére vonatkozó miniszteri rendeletet az oktatási tárca honlapján, egyelőre azonban szám és aláírás nélkül, így tervezetnek tekinthető. Bartolf Hedvig, Hargita megye főtanfelügyelője szerint talán már csak a vizsgák időpontjaiban következhet be változás.
A nagy újdonság, hogy a tervezet szerint idén nemcsak a végzős középiskolások, hanem a tizenegyedik osztályba járó diákok számára is szerveznek próbaérettségit. A rendelet szövege szerint a próbavizsgák célja, hogy a diákok megszokhassák az országos felmérés és az érettségi szabályait, ezáltal pedig jobb eredményeket érhessenek el a záróvizsgákon.
Tematikát is ismertettek
A rendelet részeként a különböző tantárgyak vizsgatematikáját is megadják, amint Hodgyai László tanfelügyelő közölte. A nyolcadikos diákok számára román nyelv és irodalomból, magyar nyelv és irodalomból, illetve matematikából szerveznek próbavizsgát. A tizenegyedik osztályosok románból, magyarból, matematikából és történelemből próbaérettségiznek, a végzős középiskolások számára pedig románból, magyarból, matematikából, történelemből, fizikából, kémiából, biológiából, informatikából, földrajzból, logikából, érvelésből és kommunikációból, pszichológiából, gazdaságtanból, szociológiából és filozófiából szervezik meg a próbavizsgákat. Ezek eredményeit az iskolákban megbeszélik a diákokkal, az osztályközösségekben, a szülői értekezleteken és a pedagógusi tanácsokban.
Közzétették a tételmintákat
Az oktatási tárca honlapján közzétették az idei érettségire a tételmintákat és a javítókulcsokat. Az érdeklődők a subiecte2014.edu.ro honlapon, az Érettségi link alatt továbbhaladva tekinthetik meg ezeket.
A tervezet szerint az országos felmérés próbavizsgáit a nyolcadikosok számára február 18., 19. és 20-án szerveznék meg, a tizenegyedik és tizenkettedik osztályosok számára pedig március 3. és 14. között lennének a próbaérettségi vizsgái.
A rendelet végleges formája mellett várják még a vizsgák lebonyolítására vonatkozó pontos módszertant is az illetékesek, az eddig közzétett tervezet ugyanis ezt nem tartalmazza.
„Annyira lesz hasznos, amennyire komolyan veszik”
Szén János, a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola igazgatója szerint jó, hogy a próbaérettségi vizsgáit a tizenegyedik osztályosokra is kiterjesztik. „Így a tizenegyedikesek is láthatják, milyen körülmények között zajlik majd az érettségi vizsga. Azonkívül, ha felkészülnek a vizsgára, akkor az az érettségire való felkészülés szempontjából is hasznos lesz a diákok számára” – mondta Szén János. Úgy véli, annyira lesz hasznos a próbavizsga minden diák számára, amennyire komolyan veszi azt.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!