
Felvette a gaz a létesítmény környékét. Nem haladnak a beruházással
Fotó: Borbély Fanni
Patthelyzetbe került a csíkcsicsói önkormányzat a közösségi szolgáltató központ építésével, amelynek befejezése már sokat késett, de a pénzhiány miatt sem tavaly, sem idén nem tudtak előrelépni. Most az államkincstári hitelre várnak.
2025. augusztus 13., 10:272025. augusztus 13., 10:27
Noha bankhitelt is igényelt az építkezés befejezésére, azt is csak részben tudta felhasználni a csíkcsicsói önkormányzat, így a közösségi központnál hiányzó munkálatok elvégzéséhez más finanszírozásra lesz szükség – tudtuk meg Péter Lukács polgármestertől.
A csicsói beruházás már három éve elkezdődött. Messze a beruházás vége
Fotó: Borbély Fanni
A beruházás már három éve elkezdődött, a kezdeti elképzelés az egykori munkásszálló épületének átépítését irányozta elő, de
Ez több mint 1,5 millió lejes többletköltséget eredményezett a község számára, és ezzel azóta sem tudtak megbirkózni. Noha az E578-as jelzésű út mellett, az egykori munkásszálló helyén álló kétszintes épület 2023-ban szerkezetkész volt, a nyílászárókat is beszerelték, majd elkészült a villany- és vízhálózat, akárcsak a belső helyiségek vakolása, a munkálatok utána leálltak.
Fotó: Borbély Fanni
– mondta a községvezető a Székelyhonnak. Szükség van még a fűtéshálózat elkészítésére, belső burkolásokra, festésre és a külső hőszigetelésre, a teljes berendezést és felszereltséget már korábban megvásárolták. Péter Lukács szerint miután megkapták a bankhitelt, azt tavaly év végéig fel kellett volna használni. De
Hozzátette, ha a kivitelező önerőből be tudta volna fejezni a munkálatot, akkor felhasználhatták volna a teljes hitelt, és az új költségvetésből az önrészt lehetett volna biztosítani.
Így maradt a kincstári hitel lehetősége, amelyet tízéves futamidővel törlesztenének.
Fotó: Borbély Fanni
A község 2017-ben vásárolta meg az egykori munkásszálló épületét, majd 2019-ben megvalósíthatósági tanulmányt készíttetett, és ezzel pályázott a Norvég Alaphoz, amelytől 925 ezer eurós támogatást nyertek el egy integrált, időseknek és fiataloknak is szociális szolgáltatásokat nyújtó központ létrehozására. Az önkormányzat partnere, a Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet az idősek foglalkoztatását biztosítaná, megkönnyítve a mozgáskorlátozottság által nehezített napi tevékenységet. A közösségi házban az idősek nappali foglalkoztatói és szociálpedagógiai központja mellett általános és gyerekgyógyászati orvosi rendelés, szociális konyha és két ideiglenes szükséglakás is helyet kapna.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Vigadó épületének felújítása érdekében, amely uniós támogatással történik meg. Érdeklődők már vannak, az ajánlatok elbírálása után, ha nem lesznek óvások, májusban szerződést írhatnak alá.
1 hozzászólás