
Fotó: azevpraxisa.hu
A vidéki háziorvosi munkának a legszebb részét a szoros emberi kapcsolatok jelentik, ezek adnak erőt a mindennapokra – vallja Tamás Mária csíkszentmártoni háziorvos, aki első helyezett lett a külhoni orvosok között Az év praxisa a Kárpát-medencében pályázaton.
2015. április 26., 20:132015. április 26., 20:13
Hazaérkezett már a csütörtöki budapesti díjkiosztóról Tamás Mária, akit öten jelöltek a magyarországi Országos Alapellátási Intézet idei, Az év praxisa a Kárpát-medencében pályázatára. A Magyarországról és külhonból összesen kapott 192 ajánlás közül a szervezők választottak ki tíz-tíz háziorvost, közülük pedig a páciensek szavazták meg azt, akit leginkább elhivatottnak tartanak. A pályázat keretében idén 174 467 ezer szavazatot kaptak, a szervezők szerint ez több mint háromszorosa a tavalyi voksoknak. A külhoni orvosok közül a legtöbb szavazatot a csíkszentmártoni háziorvos és munkatársai kapták.
Tamás Mária portálunknak elmondta, jólesett a jelölés, a díj, és mivel a szavazatokat nem követte, meglepte, hogy ő lett az első. Nem könnyű manapság a háziorvosok munkája, de teszik a dolgukat, és igyekeznek az emberekre odafigyelni, nemcsak a betegségükre, hanem a személyes problémáikra is – mondta kérdésünkre a szakember. Kifejtette, a nagyon sok adminisztrációs feladatot szabadidőben végzik el, munkatársai és a családja is besegít ebbe. Idén májusban lesz 23 éve, hogy Tamás Mária Csíkszentmártonban orvos, és úgy látja, munkájában az emberi kapcsolatok jelentik a pozitívumot. Falun mindenki ismer mindenkit, úgy élünk, mint egy nagy család, szép ez a közösség, szép látni azokat a fiatalokat, akik a munkám kezdetén még kisbabák voltak − emelte ki.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!