Pár napon belül meggyújthatjuk az első gyertyát az adventi koszorún. Így az elkövetkező időszak a készülődés jegyében zajlik, ennek rendeljük alá mindennapjainkat.
2011. november 22., 14:512011. november 22., 14:51
2011. november 22., 16:042011. november 22., 16:04
A koszorú négy gyertyája advent négy hetének, négy vasárnapjának szimbóluma
Az advent jelentése – az Adventus Domini összetételből – az Úr eljövetele. A legismertebb jelentése a várakozás, de ugyanígy vonatkozik a lelki felkészülésre is. Üzenete szerint szívünket öltöztessük karácsonyra ünneplőbe. Az egyház ezt az időszakot a VI. században vezette be. Pontosan négy héttel karácsony előtt éjfélkor harangszó adta hírül, hogy megkezdődött az advent időszaka, és egyben az új egyházi év is. Ilyenkor az emberek böjtöltek, misékre mentek, amelyeket Szűz Mária tiszteletére szenteltek.
A koszorú négy gyertyája advent négy hetének, négy vasárnapjának szimbóluma. Az első – még fából készült –, kocsikerék nagyságú adventi koszorún, amelyet 1839-ben Johann Heinrich Wichern evangélikus lelkész készített Hamburgban, még 23 gyertya égett. A négy fehér gyertya a vasárnapokat jelképezte, a 19 kisebb piros gyertya pedig a hétköznapokat. A koszorút később fenyőgallyakkal, illetve vörös és arany szalagokkal díszítették, az élet és fény jelképeiként. Ez a szokás hamar elterjedt Németországban, azt követően pedig egész Európában.
Az adventi időszaknak kettős tartalma van: a várakozás és a bűnbánat. Ebben a várakozásban már benne van a karácsonyi öröm, ugyanakkor magába foglalja a bűnbánat komolyságát és mélységét is. A bűnbánat színe a lila, ezért szoktak lila gyertyát vagy lila szalagot kötni az adventi koszorúra. A fény Jézus fénye, amelynek világossága elhozza a tisztaságot, rávilágít az élet szépségére. (a www.magnificat.ro nyomán)
A misszió éve kezdődik
Advent első vasárnapján elkezdődik az új egyházi év a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyében. A 2012-es esztendő az újraevangelizációról fog szólni. Mint azt a főegyházmegye pasztorális bizottsága nemrég bejelentette, a három éves pasztorális terv keretében ezúttal a misszió (küldetés) éve kezdődik. A most lezáruló egyházi esztendő a kommunió – Istennel és embertásraimmal való egység építése, míg 2010-ben a misztérium (Istennel való kapcsolatom) éve volt Erdélyben. Idén a pasztorális bizottság arra buzdít, hogy minden hitét megélő, vallását gyakorló ember törekedjen arra, hogy élete Jézus szeretetéről tanúskodjon környezete számára.
Nicușor Dan államfő aláírta vasárnap az Adrian-Ioan Veștea miniszterelnökké jelöléséről szóló rendeletet – közölte az elnöki hivatal.
A Maros megyei tűzoltóknak vasárnap délután több helyszínen is be kellett avatkozniuk ez esőzések okozta károk elhárításáért. Délután ötkor a beavatkozások még folyamatban voltak.
Tovább gyűrűzik a vita Adrian Veștea miniszterelnök-jelölése körül. Miközben a PNL egyik európai parlamenti képviselője a politikus kizárását követeli, az AUR előre hozott választásokat sürget, az RMDSZ pedig még mérlegeli álláspontját.
Adrian Veștea szerint miniszterelnökké jelölése nem a PNL megosztását szolgálja, hanem lehetőséget ad arra, hogy a liberálisok folytassák a reformokat és bizonyítsák: készek felelősséget vállalni Románia stabilitásáért.
A legtöbb közúti baleset vasárnap történik, a kritikus időszak pedig 13 óra és 17 óra közé esik – hívja fel a figyelmet a rendőrség. Vasárnap a Maros megyei közlekedési rendőrök közúti ellenőrzést és balesetmegelőzési tevékenységet tartanak.
Rendkívüli egyeztetésre hívja össze a PSD vezető testületeit Mihai Fifor, miután Nicușor Dan államfő Adrian Veșteát bízta meg kormányalakítással. A szociáldemokraták szerint a döntés előtt nem egyeztettek velük.
Erős szélre és zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Adrian Veștea miniszterelnök-jelölése újabb politikai vitát váltott ki. Ilie Bolojan szerint a lépés a PNL megosztására irányul, míg az USR képviselője azt kifogásolja, hogy Nicușor Dan államfő nem egyeztetett előzetesen az új jelölt személyéről.
Eugen Tomac visszaadta kormányalakítási megbízását, ezért Nicușor Dan államfő vasárnap Adrian Veșteát kérte fel új kormány létrehozására. Az elnök szerint a politikai válságból végül csak egy pártok által támogatott politikai megoldás vezethet ki.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
szóljon hozzá!