
Hargita Megye Tanácsának Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatósága szombaton tartotta Csíkszeredában az Örökbefogadás Napját.
2013. június 09., 18:272013. június 09., 18:27
2013. június 09., 19:062013. június 09., 19:06
A rendezvényre meghívták Kovászna megyei testvérintézményüket, valamint a Pro Adopt Egyesületet és olyan családokat, akik sikeresen fogadtak örökbe gyermeket vagy örökbe szeretnének fogadni. Az ünnepséget a zsögödi Caritáborban tartották, ahol az esős idő ellenére a gyerekek felszabadultan örültek az elsősorban róluk szóló programoknak.
A rendezvény megnyitóján Elekes Zoltán a gyermekvédelmi intézmény vezetője köszöntötte a családokat és rámutatott, tevékenységük napfényes oldalát képezi az Örökbefogadás Napjának megszervezése. „Nagyon sok olyan gyermeknek következik be törés az életében, akiknek ebből kiutat csupán az örökbefogadás jelenthet. Köszönjük, hogy önök vállalják azt a nehéz, de örömteli feladatot, hogy felnevelik ezeket a gyerekeket” – mondta az igazgató.
Az üdvözlő beszédek után a gyerekeké volt a főszerep, hallgathattak koncertet, volt bábelőadás, gyerekjátékok. A felnőtt résztvevők tapasztalatcserét tartottak – adta hírül a megyei önkormányzat sajtóirodája.
Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.
Egy héten belül háromszor is ittas vezetés és baleset miatt került a Hargita megyei rendőrség látókörébe egy külföldi férfi.
Egy 50 éves, csíkmadarasi férfit állítottak meg ellenőrzésre Csíkszeredában szerdán reggel a rendőrök. Amint kiderült, ittasan vezette az autóját.
Nyitva hagyott ajtókon és kapukon át jutottak be ismeretlenek több csíkdánfalvi házba a húsvéti ünnepek idején. Volt, ahonnan készpénzt vittek el, máshol sikertelen behatolási kísérlet történt, a rendőrség pedig több ügyben is nyomozást indított.
A megszokottól eltérően még el sem kezdődött a Csíkszeredában megszokott általános tavaszi nagytakarítás, amelynek megszervezését akadályozza, hogy nincs költségvetés. A hónap második felében viszont lesz erre lehetőség.
Ismét benőtte a nád az egykori csíkszeredai Suta-tavat, miközben 19 évvel a lecsapolása után továbbra sem kezdődtek újra a rehabilitációs munkálatok. A közbeszerzési eljárás ugyan újraindult, de az eredményt megóvták, így a kivitelezés ismét várat magára.
Négy éve avatták fel a magyar állami támogatással épült gyimesbükki óvodát, amely mára megtelt élettel. A kezdeti nehézségek után ma már 70 gyermek tanul itt, az intézmény pedig a helyi közösség megmaradásának egyik záloga lett.
Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.
Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.
Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.
szóljon hozzá!