Omladozó vakolat, rettegő lakók

Egyik pillanatról a másikra leszakadt a csíkzsögödi Natúr Lakópark egyik házában a nagyszoba mennyezetének vakolata. A tulajdonos a kivitelező kontár munkájára panaszkodik, az építő viszont csak napokkal a történtek után ismerte el felelősségét.

Pinti Attila

2012. november 22., 17:022012. november 22., 17:02

2012. november 22., 19:282012. november 22., 19:28

A csíkszeredai Búzás házaspár egy súlyos következményekkel járó autóbalesetet követően költözött a – szerencsétlenség nyomán kialakult betegség miatt nehezen megközelíthető – negyedik emeleti tömbházlakásukból a csendes, eldugott környezetben felépített kétszobás lakóházba, amelyért összesen 215 ezer lejt – jelenlegi árfolyamon közel 47 500 eurót – fizettek ki.

A beköltözés után már jelentkezett néhány – kisebb-nagyobb – probléma, korábban a két bejárati ajtó egyike ugyanis váratlanul kiesett a helyéről, és az ablakok minőségével is adódtak gondok. „Mindenből a legolcsóbbat – ez lehetett a mottója az építőnek” – panaszolta Búzás Lajos. A férfi hétfőn fogadott otthonában, ahol két általa fizetett munkás épp a nagyszoba négy nappal korábban leszakadt mennyezeti vakolatát cserélte ki gipszkartonra.

„Olyan volt, mintha földrengés lenne” – mesélte a történteket Búzás. A vakolat egy-két másodperc alatt több négyzetméteren körberepedt és lehullott, összetörve egy kisasztalt, a rajta lévő maroktelefonokat és szemüvegeket, porral borítva be az egész helyiséget. A ház lakója szerint hatalmas szerencse, hogy épp akkor senki sem tartózkodott ott, az összesen 150–200 kilogrammnyi törmelék ugyanis könnyen agyonüthetett volna egy embert.

Az ijedtség után megvizsgált darabokon a tulajdonos valósággal elképedt – kiderült, hogy a ház építésekor a betonra alsó kezelés nélkül mintegy három centiméter vastag vakolatot hordtak fel, abból is „kispórolva az anyagot”. A négy éve felhúzott épületben a friss, de túl sok homokot tartalmazó réteg még tartott, ám az anyag kiszáradása után már nem bírta el a saját súlyát – vélte a férfi, aki másnap felkereste a házakat építő Ben-Mar Group cég ügyvezetőjét, Borsody Zoltánt.

A mindössze két évre vállalt garanciából időközben „kifutott” épületet kivitelező vállalkozás igazgatója azonban először közömbösen, majd egyre ellenségesebben viszonyult az ügyhöz, végül kitessékelte irodájából a panaszost. „Kértem, hogy jöjjön ki, nézze meg a helyszínt, de esze ágában sem volt. Sőt, ironikusan megjegyezte, hogy esetleg ad egy talicska homokot, amiből újravakolhatom a szobát” – számolt be Búzás.

A betegeskedő idősek azóta sem érzik magukat biztonságban, úgy gondolják, bármelyik helyiségben megismétlődhet az omlás. A nyugodt időskor reményében kiköltözött házaspár közel kétezer lejt költött már építőanyagra és munkadíjra.

Borsody: nincs veszélyben az összes ház

Borsody Zoltán megkeresésünkre elmondta, hogy sürgős üzleti útja miatt nem tudott személyesen foglalkozni a kialakult helyzettel, de kedden egy beosztottja kiment a lakóparkba, megvizsgálta a házat, és az érintettekkel is beszélt, akkora viszont Búzásék már elvégeztették a javításokat. A vállalkozó felajánlotta, hogy kifizeti a költségeket, ám a házaspár ezt visszautasította.

„Az alvállalkozó terhére írható a kellemetlenség, hiszen három centiméter helyett legfeljebb 8–10 milliméter vastag vakolatot szabadott volna felhordani” – közölte Borsody, egyúttal elismerve, hogy az építkezés befejezésekor részükről nem történt rendes ellenőrzés. Ezt most pótolják – eddig még egy háznál találtak repedező, omlás előtt álló mennyezetet, ott mihamarabb orvosolják a bajt. „Sajnáljuk a történteket, ilyenre még nem volt példa. Általánosítani nem szabad, a különböző alvállalkozók miatt nem érinti az összes házat a hanyagság” – tette hozzá a cégvezető.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Hirdetés