
Fotó: Kristó Róbert
Egy hete „teljes kapacitáson” működik a Hargita megyében felállított mindkét, útadó-kifizetéseket figyelő automata kamerarendszer. Az E578 jelzésű európai út Csíkszentdomokoson áthaladó szakaszán és a 13A országút Anna-vendéglő melletti részén „árgus szemekkel” figyelő kamerák mellett egy hordozható egység is folyamatosan járja a megye országútjait. Utóbbi az elmúlt három hónapban több ezer szabályszegőt szűrt ki.
2013. július 31., 19:002013. július 31., 19:00
A mindkét menetirányt „látó”, két-két kamerából álló domokosi és Anna-vendéglő melletti megfigyelő eszközöket hosszú engedélyeztetési folyamatot követően a közelmúltban állították fel, majd beszerelték a vezeték nélküli adattovábbítást biztosító berendezéseket, és csatlakoztatták az Országos Útügyi Vállalat hálózatára.
Amint Cătălin Romanescu, az országos útügyi társaság Hargita megyei igazgatója tájékoztatott, „az egy hete teljes kapacitáson működő berendezések” éjjel-nappal rögzítik valamennyi előttük áthaladó autó rendszámát, az adatok pedig rögtön továbbítódnak a bukaresti összesítő központba, ahol az automatizált rendszer által kiszűrt „bliccelőket” újraellenőrzik, majd a szabályszegőknek postán küldenek egy levelet a bírság mértékéről és a kifizetés módjáról. Az útügy Hargita megyei kirendeltsége emellett még májusban kapott egy hordozható rendszert, amely Romanescu tájékoztatása alapján „azóta rettentően sok, több ezerre tehető útadó-kifizetést elmulasztó autóst azonosított”. Ezzel az egységgel a sofőrök továbbra is bármikor találkozhatnak a megye különböző országútjain.
Azon kérdésünkre egyébként, hogy igaz-e a pletyka, miszerint megússzák a bírságot mindazon mulasztók, akik a rajtakapást követő egy-két órán belül matricát vásárolnak – mivel ennyi időbe telik, míg a központi adatbázisból újraellenőrzésre kerül a kifizetés megléte vagy hiánya –, az útügy igazgatója úgy válaszolt, „mindez olyan spekuláció, amelyhez nem szeretnék hozzászólni”.
„Roham” a benzinkutakon
Útadómatrica nélkül az országutakon való közlekedés kihágásnak minősül, és bírsággal sújtható, a kihágást megállapító jegyzőkönyvet pedig az elkövető személy hiányában is kiállíthatják, miután azonosították őket a belügyminisztérium adatbázisában – áll az Országos Útügyi Vállalat egyik indoklásában, amely alapján kiépítésre került az automatizált felügyelőrendszer.
A kamerák megléte óta valamennyi, általunk felkeresett csíkszeredai üzemanyagtöltő állomáson jelentősen megnőtt az útadómatrica-eladások száma. Bár a város nyugati kijárata előtt lévő Rompetrol benzinkútnál tavaly október óta nem szerezhetők be, naponta mégis több tucat ügyfél érdeklődik a matricák iránt. A Brassói úton található MOL-kútnál is „számottevően megugrott a matricavásárlók száma”, a kiszolgálók elmondása szerint „senki sem mer kockáztatni, mivel az elkerülhetetlen büntetések összege jóval nagyobb, mint a nyugodt autózást biztosító papírdarab ára”. Ugyanezen a véleményen voltak a Zöld Péter utcai Petrom üzemanyagtöltő állomás alkalmazottai is, arról számolva be, hogy az elmúlt hetekben a korábban megszokottnál jóval több matricát értékesítettek. Tavaly egyébként az Országos Útügyi Vállalat összesen 452 ezer, útadómatrica hiánya miatti bírságot rótt ki Románia útjain, közel 230 millió lej értékben. Mindezekből hatvanezret óvtak meg, az útügy számlájára befolyt összeg pedig még a harmincmillió lejt sem érte el. Az eddigi tapasztalatok alapján, a „bliccelők” arányának érezhető csökkenése miatt határozottan megérte a kamerákba fektetni – közölte Romanescu. Jelenleg az útadómatrica hiánya miatti pénzbírság mértéke 250–2700 lej között mozog.
Az online, sms-ben, valamint benzinkutakon törleszthető útadó személyautók esetében egy hétre 13, egy hónapra 31, kilencven napra 58, egy évre pedig 125 lejbe kerül. A három és fél tonnánál kisebb összterhelhetőségű áruszállítók díjszabása ugyanebben a sorrendben 27, 71, 160, illetve 427 lej. A három és fél tonna és hét és fél tonna közötti teherautók, ugyanakkor a kilenctől huszonhárom személy szállítására alkalmas járművek esetében 18 lejért váltható „napijegy” is – a hetiért 89, a haviért 231, a kilencven naposért 533, az évesért 1422 lejt kérnek. A hét és fél tonnától tizenkét tonnáig terjedő „súlycsoportban” és a huszonhárom személynél több utas szállítására alkalmas járművek esetében az ár 31, 155, 404, 933 és 2490 lej.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!