
Fotó: Kristó Róbert
Zajlik vagy lezajlott már az óvodákban, iskolákban a nyári takarítás, meszelés, illetve a kisebb javítások. Csíkszeredában idén nyáron egymillió lejt fordít ezen munkálatokra az önkormányzat.
2013. augusztus 07., 17:152013. augusztus 07., 17:15
2013. augusztus 07., 18:252013. augusztus 07., 18:25
A fertőtlenítő meszelés, takarítás mellett a kerítések, udvarok rendbetétele, járdaépítés, aszfaltozás, illetve kisebb belső javítások, például parkettcsiszolás, nyílászáró-javítás szerepel a munkálatok között, amelyeket a nyár folyamán végeznek a csíkszeredai tanintézetekben, és amelyekre a helyi önkormányzat egy előzetes igényfelmérést is figyelembe véve egymillió lejt különített el az idei költségvetéséből – tájékoztatott Antal Attila csíkszeredai alpolgármester.
Rámutatott, az előző években 700–800 ezer lejt tudtak erre a célra fordítani, ehhez viszonyítva az iskolák, óvodák által idén felhasználható összeg magas, az igényekhez viszonyítva azonban továbbra is kevés, ennek háromszorosára is szükség lenne. Így a legszükségesebb munkálatokat hagyták jóvá, azon tanintézetek pedig, ahol az elmúlt időszakban nagyobb beruházások voltak, kevesebb pénzt kaptak. A legkevesebbet például a Márton Áron Gimnázium, a legtöbbet pedig a két épülettel rendelkező József Attila Általános Iskola és a taplocai Xantus János Általános Iskola, amelyhez összesen öt oktatási helyszín tartozik a peremvidéki iskolák révén.
A külső munkálatok, így járdaépítés, aszfaltozás mintegy kétszázezer lejre rúgnak, az egymillió lej többi részét pedig többnyire a belső munkálatok teszik ki – közölte az alpolgármester. Úgy tudja, ezek többségét már elvégezték, azon tanintézetekben pedig, amelyekben vizsgák zajlottak, most vannak folyamatban a munkálatok.
Kerítést, fűtésrendszert, konyhát építenek
Több, oktatási intézményeket érintő, a város saját költségvetéséből zajló beruházás is napirenden van a nyár folyamán – közölte Antal Attila. Az alpolgármester elmondta, a Liviu Rebreanu Általános Iskola köré kerítést építenek, illetve több bejárati kaput is állítanak, mintegy 75 ezer lejből. Ez a beruházás a hónap folyamán fog várhatóan elkezdődni. Szintén nemsokára kezdik és ugyancsak kerítés épül a Napocska napközi körül, erre a munkálatra 45 ezer lej fordítható. A Napraforgó napközinél fűtésrendszert építenek az elavult, csempekályhába vezetett gázfűtés helyett – ismertette Antal Attila. Kifejtette, kiszámolták és ezen tanintézet esetében a saját hőközpont megvalósítása tűnik olcsóbbnak a távfűtésre való csatlakoztatás költségei helyett, ezért saját fűtésrendszere lesz a napközinek. Ez a munkálat tanévkezdésre véget kell érjen.
Egy másik munkálat a Kis Herceg Napközi Otthonban kell elkezdődjön, ahol a korábban félbemaradt kormányzati beruházás miatt a konyha kiszolgálóhelységeit kell átalakítani önkormányzati pénzből. Az alpolgármester közölte, mivel nehezen kaptak olyan tervezőt, aki megfelelő áron végezze el a munkálatot, itt csúszásban vannak, a vártnál később fogják tudni elkezdeni, és várhatóan a tél folyamán fejeződhet be a mintegy 80 ezer lejes beruházás.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!