Megváltott emberek vagyunk

A keresztre tekintve érezzük át, mennyire nagy volt váltságunknak díja – hangzott el a csíksomlyói kegytemplomban a nagypénteki szertartás során. Ezen a napon Jézus kínszenvedésére és halálára emlékezett a keresztény világ.

Rédai Botond

2013. március 29., 23:072013. március 29., 23:07

2013. március 30., 15:352013. március 30., 15:35

Nagypéntek Jézus kereszthalálának emléknapja, a legszigorúbb böjt és gyász ideje. A katolikus egyház ősi hagyomány alapján ezen és a következő napon nem mutat be miseáldozatot. A liturgiában felolvassák a Megváltó halálára vonatkozó írásokat, majd a passiót, Jézus szenvedésének történetét, és leleplezik a gyászlepellel bevont keresztet. Nagypénteken szokásos a keresztútjárás, amely során emlékezetbe idézik Jézus szenvedésének állomásait. 

Hasonlóképpen zajlottak az események a csíksomlyói kegytemplomban is. Mint azt Böjte Mihály ferences testvér, a csíksomlyói rendház vezetője a nagypénteki szertartás keretében elmondott rövid beszédében kifejtette, ez az emléknap arra hívja fel a figyelmet, hogy a kereszt az életünknek a középpontja, megváltásunk záloga. „Megdöbbenve tekintünk a keresztre, és átérezzük, hogy milyen nagy volt váltságunknak a díja” – fogalmazott az egyházi méltóság. A ferences elöljáró hangsúlyozta, nincs az az idő, amikor ki mernénk mondani, hogy nincs szükségünk Isten segítségére. Böjte szerint a nagypénteki kereszthalál rávezet bennünket arra, hogy megváltott emberek vagyunk.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés