Megújuló pünkösdi hagyományok Csíkszentgyörgyön

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Évente indul keresztalja Csíkszentgyörgy községből a csíksomlyói pünkösdi búcsúra. Idén több csoport is csatlakozik a szentgyörgyiekhez, így több százan érkeznek majd ki a nyeregbe.

Szabó Kamilla-Mária

2013. május 17., 10:492013. május 17., 10:49

2013. május 17., 11:022013. május 17., 11:02

Fejér László csíkbánkfalvi lakos olvasmányai alapján mondta el, hogy Csíkszentgyörgy községet Alcsík vallási központjának tekintették, ennek egyik oka pedig az volt, hogy az alcsíkiak, sőt a háromszéki búcsúsok is arra kerültek Somlyóra menet. Pénteken érkeztek meg a faluba, a Jézus szenvedése kápolnánál szentmisét hallgattak, előtte pedig a kápolnához vezető úton elvégezték a keresztutat. Az éjszakát a falu csűrjeiben töltötték, szombaton reggel pedig közösen indultak tovább Csíksomlyóra. A búcsújárás 1949 után visszaszorult, s habár a rendszerváltást követően szabad volt részt venni a búcsún, csupán 2010 után kezdtek újra csoportok csatlakozni a falu keresztaljához – fogalmazta meg tapasztalatai alapján Fejér.

Bálint Istvántól, Csíkszentgyörgy község katolikus tisztelendőjétől tudtuk meg, hogy idén a hagyományoknak megfelelően péntek estére érkezik meg 200 kézdivásárhelyi zarándok, valamint 25 brassói fiatal gyalogosan Csíkbánkfalvára. A község templomában fogadják, azt követően pedig elszállásolják őket, így szombat reggel közösen indulhatnak tovább a csíkszentgyörgyi keresztaljával a pünkösdi búcsúba.

A tisztelendő kifejtette, hogy az előző évekhez hasonlóan épül fel a búcsús nap szerkezete: a keresztalja elején a község keresztjét viszik a két községzászló között, mindhármat a falu hívei díszítik fel elindulás előtt. Hat órakor a búcsújárók megkapják az áldást, és gyalog indulnak el Csíkmindszent irányába, ahol harangszóval fogadják őket. A mindszenti templomban megkapott áldást követően folytatják útjukat a helyi keresztaljával együtt. Kilenc óra körül érkeznek a hívek Csíkszentlélekre, ahol elfogyasztják reggelijüket, és megújult erővel folytatják útjukat egészen a nyeregig, ahol a kijelölt helyen telepednek le, hogy meghallgassák a szentmisét. Eközben a folyamatosan csatlakoznak hozzájuk az útba eső falvak keresztaljai és a távolabbról jött autósok is, akik az út végét gyalog szeretnék megtenni a Hármashalom-oltárig. Az ünnepi szentmisét követően a keresztalja népe felkerekedik, és ugyanazon az útvonalon indul vissza Csíkszentgyörgyre, természetesen gyalog, hogy teljes búcsút nyerhessen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához

Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán

Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán
2026. június 08., hétfő

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat

Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
Hirdetés
2026. június 05., péntek

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat

Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat
2026. június 03., szerda

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba

Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba
2026. június 03., szerda

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton

A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton
Hirdetés
2026. június 03., szerda

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök

Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

2026. június 03., szerda

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője

Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője
Hirdetés