Megnyitották a Szépvízi Csengő tejfeldolgozót

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Elkezdte az értékesítésre szánt sajt készítését az első csíki, egyesületi tulajdonú tejfeldolgozó Szépvízen. A helyi összefogással megvalósított, Szépvízi Csengő elnevezésű üzemet csütörtökön nyitották meg, ünnepélyes keretek között.

Szabó Kamilla-Mária

2015. április 02., 17:082015. április 02., 17:08

2015. április 02., 17:102015. április 02., 17:10

A hideg és az időnkénti havazás ellenére csütörtökön szép számban jelentek meg a sajtó képviselői mellett helyiek is a szépvízi tejfeldolgozó avatóján. Elsőként Ferencz Tibor polgármester köszöntötte a jelenlevőket, aki szerint – habár nagy örömére szolgál a legnagyobb helyi közösségi beruházás elindítása – nagy felelősséggel is jár az üzembe helyezés. Rámutatott, azért szorgalmazták a feldolgozó létrehozását, hogy ne legyenek kiszolgáltatva a felvásárlóknak, amellett pedig a drasztikus állatlétszám-csökkenés és a megműveletlen kaszálók látványa is sarkallta e lépés megtételére. A községvezető meglátása szerint dolgozni kell, mert a hittel végzett munka meghozza gyümölcsét, ez esetben a községbeli falvak közösen végzett munkájának eredményét láthatták a jelenlevők.

László Barna, a Csengő Tejszövetkezet elnöke először a szövetkezet létrejöttét vázolta: 2011-ben 72 taggal indult, jelenleg pedig 107 tagot számlál. Céljuk volt egy kis kapacitású üzem létrehozása, amelyet múlt év végén sikerült is próbaüzembe helyezni. A napi 5 ezer liter tej feldolgozására képes kis üzem jelenleg egy sajtkészítésre alkalmas gépsorral rendelkezik, amit a későbbiekben kibővítenének friss termékek gyártására alkalmas gépsorral is. Az indulást követően napi 1300 liter tejet vásárolnak fel a községbeli gazdáktól, a mennyiséget folyamatosan növelni szeretnék – foglalta össze az elnök. Kérdésünkre elmondta, mivel a közbirtokosságok elvállalták a tejpénz kifizetését, így a helyi gazdák már az első hónap után megkaphatják a nekik járó pénzt. A tej literéért 1,2 lejt tudnak fizetni.

„Gazdaösszefogással lehet haladni” − mutatott rá beszédében Borboly Csaba, Hargita Megye Önkormányzatának elnöke. Kiemelte, a szépvízieknek helyi összefogással sikerült a község kis autonómiáját kiépíteni, hiszen saját erejükből próbálnak boldogulni. Az üzem elindításával kapcsolatban úgy fogalmazott, ez a Hargita megyeiek válasza a tejválságra: „ha Bukarest nem oldja meg, hogy a tejnek legyen ára, akkor mi magunk teremtünk árat, mi teremtünk piacot. Ehhez pedig oda kell figyelni arra is, hogy elsősorban helyi terméket fogyasszunk” − hangsúlyozta.

Farkas Balázs konzul arra hívta fel a jelenlevők figyelmét, hogy a székely életforma fennmaradásához elengedhetetlenek a hagyományos gazdálkodási formák. A piaci versenyben való érvényesüléshez pedig arra van szükség, hogy a gazdák merjenek és akarjanak szövetkezetekbe tömörülni, ahogyan tették Szépvízen is.

A beszédeket követően a helyi plébános megáldotta a tejfeldolgozót, az érdeklődők pedig közelebbről is megtekinthették a gyártósort és a feldolgozó belső termeit.

Mint arról már korábban beszámoltunk, 2011-ből származik a szépvízi tejfeldolgozó létrehozásának ötlete, a konkrét kivitelezéshez azonban 2013-ban tudtak hozzáfogni. S habár az ötletgazdák – a helyi önkormányzat, a szentmiklósi, a borzsovai, valamint a szépvízi közbirtokosság, illetve a Csengő Tejszövetkezet – azt remélték, hogy még tavaly beüzemelhetik a sajtgyárat, nem várt jogi akadályba ütköztek, így eltolódott az üzem megnyitása.

A múlt év végén megtartották a próbaüzemet, a szükséges engedélyek és hiányzó eszközök beszerzése után pedig április 2-től elindult az értékesítésre szánt termékek előállítása is. Mivel érlelt sajtok kerülnek majd eladásra, az elkövetkező hetekben még nem láthatjuk a helyi, illetve a környékbeli üzletek polcain a szépvízi sajtokat. A beruházás összértéke hozzávetőleg 450 ezer lej, ezt a három községbeli közbirtokosság biztosította.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés