„Eladó” és „hátralékos fizető – lejárt a szerződés” feliratú táblákkal találták szemben többen is magukat a csíkszeredai Szentlélek utcai temetőben az elhunyt szeretteikhez halottak napja előtt kilátogatók.
2012. november 07., 18:182012. november 07., 18:18
2012. november 07., 18:302012. november 07., 18:30
A földbe szúrt „értesítőkről” egyik olvasónk számolt be, aki édesapja végső nyughelyének rendbetétele miatt ment két hete a sírkertbe. „Nem háborogni szeretnék, hanem tükrözni, hogy mennyire durva módját választották a felhívásnak” – kezdte a beszélgetést a férfi, akinek a temetőt bérlő céggel, a Csík-Carral szemben mintegy négyszáz lejes tartozása gyűlt fel tizenhárom év alatt.
„Jogos a kérdés, hogy miért nem fizettem ennyi időn keresztül, pedig rendszeresen látogattam a sírt. Tudnom kellett volna, hogy ez is egy olyan szolgáltatás, akárcsak a telefon vagy az internet, amire fizetni kell – de nem tudtam” – fűzte hozzá. Szerinte azzal nincs baj, hogy pénzbe kerül a sírhely „megtartása”, inkább az elmaradásra figyelmeztetés módja bosszantó. „Jobb lett volna a bejárati kapura feltűzni a figyelmeztetést, esetleg egy kisebb papírlapra felírni és azt elhelyezni, mert így sokan szégyellték magukat a nagy táblák miatt” – osztotta meg véleményét.
Önfenntartónak kell lennie a temetőnek
A Csík-Car ügykezelésébe tartozó temetőben hozott szokatlan intézkedéssel kapcsolatban Csutak József ügyvezető elmondta, hogy célzott figyelemfelkeltő és figyelmeztető akcióról volt szó, mindenszentek és halottak napja előtt ugyanis a szokásosnál jóval többen jártak ki megemlékezni.
„A sírkertet fel kell tartanunk – villanyt, vizet, szemételhordást, temetőőrt fizetünk, ezen kívül folyamatos javítgatásokra van szükség, hogy gondozott állapotban tudjuk tartani a sírhelyek környékét” – tájékoztatott a temetkezési vállalkozó, aki szerint „semmiképpen sem akarták azt éreztetni a kegyeletüket lerovó emberekkel, hogy hátrányosan megkülönböztetik őket”. A temetőt tíz éve vette bérbe a helyi önkormányzattól a cég, ezt nemrég újabb öt évvel hosszabbították meg. „Havonta használati díjat fizetünk a városházának, így az évi huszonhat lejes karbantartási díj egyáltalán nem magas” – magyarázta.
Lejárt szerződések esetén először a kitáblázás módszerét használják, majd ajánlott levélben is értesítik a hozzátartozókat, és amennyiben ők nem szeretnének hosszabbítani, „eladásra” kínálják a sírhelyet. „A sírt megvenni nem, csak – tíz vagy húsz évre – bérelni lehet. Az új bérlő általában felveszi a kapcsolatot a régivel és egyeztet vele többek között a sírkő és a betonkeret további sorsáról. A koporsók tíz év alatt szinte elporladnak, így azt nem bolygatják, a régi fölé kerül az új” – világosított fel Csutak.
„Sajnos létezik egy olyan társadalmi réteg, amely egyáltalán nem foglalkozik a halottaival. Azt látom, hogy leginkább az idősek viselik szívükön elhunyt szeretteik nyughelyének sorsát” – árulta el a vállalkozó, hozzátéve, hogy a figyelmeztetések ellenére még egyetlen sírhelyet sem adtak el – és nem is szeretnének.
Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.
Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.
A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.
Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.
Hiába Csíkszereda város része, megőrizte és továbbra is megőrizné falusi jellegét Csobotfalva – lakossági fórumot tartottak kedd este a helyi kultúrotthonban, ahol a jelenlevők a városrészt érintő problémákról beszélgettek Korodi Attila polgármesterrel.
Júniusig kell befejezni az Olt-folyó mentén épülő kerékpárutat Hargita megyében, mintegy 45 kilométer hosszan. A tavaly elkezdett kivitelezés a téli szünet után folytatódik, jelenleg a növényzeti réteg eltávolításán és az átjárók kialakításán dolgoznak.
Nem lehet már sokáig halogatni, szükség van a víztartályok telepítésére Tusnád község településein, enélkül ugyanis nem lehet csatlakozni a most épülő, a községen áthaladó vízvezetékre, amely Tusnádfürdőt is el fogja látni.
Egy létesítmény, mely egyszerre szolgálja a természeti értékek megőrzését és a látogatói élmény fejlesztését – felavatták pénteken a Szent Anna-tó – Mohos Tőzegláp Ökocentrum és Tudásközpontot.
Amikor nem találják egy betegség okát, többszöri orvosi konzultáció után sem állítható fel pontos diagnózis, akkor „lép képbe” a genetikus szakorvos. Az örökletes és nagyon ritka betegségekről Baczoni Balázs genetikus szakorvossal beszélgettünk.
Elkezdődött a levélszavazatok gyűjtése Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán: a választók szombattól vehetik át levélcsomagjaikat, illetve adhatják le voksukat, ugyanakkor szükség esetén segítséget is kérhetnek a papírok kitöltéséhez.
szóljon hozzá!