
Fotó: Kristó Róbert
A megítélt összegek 98,39 százalékát fizették ki eddig a Szülőföldön magyarul program keretében nyertes pályázóknak – közölte az OTP Románia Bank illetékese.
2013. december 26., 17:502013. december 26., 17:50
2013. december 26., 18:142013. december 26., 18:14
Nem fog befejeződni idén a kifizetés, várhatóan jövő év január közepén utalják át az utolsó összegeket – mondta el érdeklődésünkre Demeter Attila, az OTP Románia Bank illetékese a Szülőföldön magyarul program keretében nyújtott támogatások kapcsán. A magyar kormány által a külhoni magyarok anyanyelvű oktatásban való részvételének bátorítását célzó program keretében Romániában idén 157 467 gyerek számára ítélték meg a 17 200 forintnak megfelelő lej értékű oktatási, nevelési, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatást. Eddig több mint 154 ezer nyertes pályázó – óvodás, diák és egyetemi hallgató – számára utalták át a támogatást, ami összesen 38,5 millió lejt tesz ki – ismertette Demeter Attila.
Tájékoztatása szerint vannak nyertes pályázók, akik nem vették még át a bankkártyájukat, amivel felvehetik a támogatást. A remények szerint az ünnepekre sokan térnek haza ezen személyek közül. A banki illetékes arra kérte azokat, akik nyertes pályázatot nyújtottak be a Szülőföldön magyarul program keretében, de még nem vették fel a bankkártyájukat, hogy legkésőbb január 10-ig tegyék meg ezt az értesítőben megjelölt bankfióknál.
A szervezők javában készülnek az idei Sepsi RUN-ra, amely június 12–13-án esedékes. A cél a sporteseményt olyan közösségi élménnyé tenni, amely révén egyben Sepsiszentgyörgyöt és környékét is jobban megismerhetjük.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Élesedik a helyzet a városvezetés és a Hydrokov Rt. között a több utcát is érintő vízszennyeződés kapcsán. A szolgáltató szerint legutóbb már csak egy laborminta bizonyult fertőzöttnek, de május 5-ig nem ajánlja a vezetékes víz fogyasztását.
Az országos lista 38. helyén található Sepsiszentgyörgy a vízért számlázott jelenlegi árakkal – közölték a városi képviselő-testület csütörtöki ülésén, ezzel a kijelentéssel tompítva a kilátásba helyezett drágítások várható hatását.
Elfogadták Kovászna megye idei költségvetését: a mintegy 545 millió lejes büdzséből elsősorban az egészségügyi rendszert és a szociális hálózatot támogatják, de a fejlesztésekről sem mondanak le. Létszám- és béralapcsökkentésről is döntöttek.
Három, faanyagot szállító járművet állítottak meg ellenőrzés céljából a 11-es országúton a hatóságiak Kovászna megyében, a feltárt szabálytalanságok miatt pedig tetemes összegű bírságot szabtak ki rájuk szerdán.
Három autó karambolozott szerdán késő délután Csernátonban. Az elsődleges információk szerint senki nem sérült meg súlyosan.
Szerető családra váró négylábúakkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők a sepsiszentgyörgyi városünnep keretében, május 2-án és 3-án. A Szent György Napokra kölyökkutyákkal és felnőtt ebekkel látogatnak ki a szépmezői menhely önkéntesei.
Elfogadták Sepsiszentgyörgy költségvetését, amelynek tervezését a késve megszületett országos büdzsé nehezítette. A város több területen visszafogja a kiadásokat, de az oktatási fejlesztéseket továbbra is prioritásként kezeli.
Megérkeztek a kedvezményes gyógykezelési jegyek a Kovászna megyei intézményekhez, ezért már benyújthatók az igénylések a megyei nyugdíjpénztáraknál. A lehetőséggel nem csak a nyugdíjasok élhetnek.
szóljon hozzá!