
Fotó: Kristó Róbert
Több mint 250 tő rózsája van Imre bácsinak csíksomlyói portáján. A teahibridek fajtájához tartozó kerti rózsákkal már több mint öt éve foglalkozik, mint vallja, érdemes befektetni a virágokba.
2013. augusztus 12., 16:382013. augusztus 12., 16:38
2013. augusztus 12., 18:542013. augusztus 12., 18:54
„A kezdetekben nem volt felkészültségem, így mindenféle tövet vásároltam, olyat is, amelyik a betegségekkel szemben nem ellenálló. Akkor ráfizetés volt, most másképpen kezdenék neki, mégis azt mondom, érdemes foglalkozni vele. Annak, aki szereti, szórakozás, megnyugtató dolog” – magyarázta Imre bácsi, miközben megmutatta sokszínű rózsakertjét. A tövek egy részét Nagyenyed mellől vásárolta, a többit Kolozsvárról és Nagyváradról rendelte.
A nyugdíjas férfi szerint a befektetés sokba kerül, mert 8–15 lejt kérnek egy rózsatőért, attól függően, milyen fajta. Viszont jó gondozás mellett akár 25–40 évig is teremhet rózsa a töveken. A kezdetekben úgy tervezte, vágott rózsának való fajtákat választ, üzleti célra.
„Akik idejönnek vásárolni, mindenki meg van elégedve, Csíkszeredából is szoktak jönni, egy szálat adok egy lejért” – árulta el a hobbikertész. Olcsóbb, mint a piacon, ahol egy szál rózsát három lejért vesztegetnek. A jó illatú virág gondozását illetően pedig kifejtette: ősszel fel kell hompolni, vagyis földdel fel kell tölteni a töveket, tavasszal pedig lebontani a földet és visszametszeni 3–4 ujjnyi magasságig, utána pedig rendszeresen permetezni, trágyázni kell, ugyanis a rózsa nagyon trágyaigényes. Legfőképpen a levéltetvek ellen kell permetezni, továbbá rozsda és különböző gombabetegségek ellen. Ugyanakkor az oltott rózsák vadhajtásait is rendszeresen le kell vágni.
A rózsa Csíkban körülbelül június közepétől kezd nyílni, és egészen addig virágzik, míg az első hóharmatok megjelennek – tudtuk meg Imre bácsitól. A csíksomlyói gazdának nemcsak rózsakertje, hanem fóliaháza is van. „A környéken az elsők között készítettünk fóliaházat, már az 1970-es évektől kezdődően minden évben termesztünk benne hónapos retket, salátát, zöld hagymát, paradicsomot, paprikát” – sorolta. Nyár közepén leszedik a fóliát, mint magyarázta azért, hogy jobb íze legyen a paradicsomnak. Idén olyan jó lett a termés, hogy augusztus elejéig már tíz kiló paradicsomot szedhettek le.
Továbbra is nagy az érdeklődés a csíkszeredai szavazás helyszínén, ahol hosszú sorokban várakoznak a magyar országgyűlési választáson részt vevő polgárok. A voksolók szerint minden szavazat számít, és a választás tétje túlmutat Magyarország határain.
Már a délelőtt folyamán sokan éltek szavazati jogukkal a csíkszeredai külképviseleti szavazóhelyiségben, ahol a részvétel magasnak bizonyult. A voksolás rendben zajlik, noha több választó adminisztratív akadályokba ütközött. A külképviseleten segítenek.
Elvesztette uralmát a jármű fölött, és egy tömbház lépcsőházának bejáratához csapódott autójával egy csíkszeredai sofőr szombaton késő este.
Több mint hatszáz kórustag gyűlt össze Gyimesfelsőlokon a 29. Felcsíki Egyházi Kórustalálkozón szombaton, amikor a közös éneklés nem versennyé, hanem a hitet, a közösséget és az élő hagyományt összekapcsoló ünneppé vált.
Egy 45 éves, csíkszeredai férfi az 112-es segélyhívón értesítette a hatóságokat pénteken délelőtt, hogy valaki ellopta az autóját a Mihai Eminescu utcából.
Már három hónapja kivonták forgalomból azt a személyautót, amivel Tusnádfürdőn közlekedett egy 33 éves férfi.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet szombatra virradóan a hargitai megyeközpontban, ahol a mínusz tíz fokot közelítette a legalacsonyabb érték a hivatalos mérőállomáson.
Baleset történt Szépvíz közelében csütörtök este, egy fiatal sofőr autójával megcsúszott és lesodródott az úttestről.
Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.
Egy héten belül háromszor is ittas vezetés és baleset miatt került a Hargita megyei rendőrség látókörébe egy külföldi férfi.
szóljon hozzá!