Még nincs szerződés a szoborcsoport kiöntésére

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Annak ellenére, hogy február óta készen áll a bronzöntésre a csíkszeredai Szabadság térre tervezett Márton Áron-szoborcsoport, egyelőre nem tudni, mikor foghat hozzá a kivitelezéshez Lakatos Pál Sándor szobrászművész. Máig sem készült el a csíkszeredai önkormányzat és az öntőmester közötti kivitelezési szerződés végleges formája.

Barabás Hajnal

2015. június 10., 13:452015. június 10., 13:45

Februárban készítette el Sárpátki Zoltán csíkszeredai szobrász a Márton Áron szoboregyüttes gipszváltozatát. Akkor a képzőművész úgy nyilatkozott, akár másnap elszállítható az alkotás Kecskemétre, Lakatos Pál Sándor szobrászművész bronzöntő műhelyébe. Erre azonban még nem került sor, a bérmálás szentségét bemutató szoborkompozíció kiöntésére várni kell, és azt sem tudni pontosan, hogy meddig.

„Már régóta készen állok, hogy kiöntsem a szoborcsoportot” – válaszolta megkeresésünkre Lakatos Pál Sándor. Az erdélyi születésű, jelenleg Kecskeméten élő Munkácsy-díjas szobrász nyerte a csíkszeredai önkormányzat által kiírt, a köztéri alkotás bronzba öntésére vonatkozó pályázatot. „Még nem küldték el nekem a kivitelezési szerződés előzetesét, hogy áttanulmányozhassuk. Ennek azt hiszem, csak technikai okai vannak. Múlt héten kerestek meg a csíkszeredai önkormányzattól, a könyvelőm elérhetőségét kérték el. Én elküldtem, így a labda újra Csíkszereda térfelén van” – mondta a képzőművész. Mint megtudtuk, Sárpátki Zoltánnal tartja a kapcsolatot, akivel együttműködve öntené ki bronzból a Márton Áron püspököt, egy bérmálkozó lányt és ennek bérmakeresztanyját ábrázoló, teljes alakos alkotást. „A szerződéskötéstől, illetve attól a pillanattól kezdve, hogy a szobor gipszváltozatát elhozzák ide, legkevesebb négy hónapra van szükség a kiöntésére, nagyon megfeszített munkával” – magyarázta Lakatos. Hozzátette: végül 5 hónapos átfutási időben egyeztek meg az önkormányzattal-

Antal Attila, Csíkszereda polgármesteri hatáskörrel megbízott alpolgármestere érdeklődésünkre elmondta, tekintettel arra, hogy külföldi a kivitelező, az eljárás nem egyszerű, egy sor pénzügyi és jogi kérdés vár megoldásra. Ezért nehézkes a szerződéstervezet előkészítése, így azt sem tudja pontosan megmondani, mikor köthetik meg a kivitelezési szerződést Lakatos Pál Sándorral. Antal annyit azonban hozzátett, szeretnék, ha még idén befejeződne a munkálat.

A csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület 2012 áprilisában fogadta el a Márton Áron szoborcsoport megvalósíthatósági tanulmányát, a megvalósításra közel 690 ezer lejt irányoztak elő. A háromalakos alkotás helyszínéül a Szabadság teret választották, a jelenlegi székely zászló helyén áll majd. A szoborcsoport magassága 2,35 méter lesz, talapzata pedig 90 centiméter magas. A püspök arca délre néz majd, nevét pedig az andezit kőtalapzat piac felőli oldalába fogják vésni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés