Péntektől vasárnapig tartó rendezvénysorozattal tisztelegtek Márton Áron püspök emléke előtt azon erdélyi középiskolák képviselői, akik a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium meghívására érkeztek Csíkszeredába.
2013. január 20., 13:072013. január 20., 13:07
2013. január 20., 15:062013. január 20., 15:06
A nyolc erdélyi településről érkező diákok és kísérőik többek között szentségimádáson, kerekasztal-beszélgetéseken, kirándulásokon vettek részt, mind soros összefüggésben Márton Áron életútjával. Pénteken például Életkép a hitről címmel műhelymunkát tartottak, szombaton pedig előadás és két kerekasztal-beszélgetés is szerepelt a programban, a téma mindhárom esetben ugyanaz volt: A hit bástyája: Márton Áron.
A szombati nap érdekessége egy vetélkedő volt, melyen a kilenc csapatnak, köztük a házigazdáknak is különböző, a püspök élettörténetével kapcsolatos feladatokat kellett megoldaniuk. A verseny során a gyergyószentmiklósi Fogarasi Mihály Technikai Kollégium csapata bizonyult a legjobbnak. A hétvégi programsorozat résztvevői vasárnap Márton Áron szülőfalujába, Csíkszentdomokosra látogattak.
A hétvége célja egyrészt az volt, hogy ünnepeljük azt az erőt, amit ajándékba kaptunk, azaz a hitet, ugyanakkor Márton Áron példája nyomán szeretnénk a hit útján járni – fogalmazott a programsorozattal kapcsolatban Simó Gáspár. A csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium lelkiigazgatója szerint nem elégséges az elméleti hit, azt valamilyen módon gyakorlativá kell tenni, a hétvégi rendezvény ezt is próbálta közvetíteni a részvevők felé. „Azt akarjuk, hogy Márton Áronhoz hasonlóan a hit a mi életünkben is uralkodóvá váljék” – nyomatékosított a lelkiigazgató.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
szóljon hozzá!