Zsákszámra kapják a leveleket a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének csíkszeredai székhelyén, ahová ebben az évben befutnak a Szülőföldön magyarul támogatási program keretében beküldött pályázatok.
2013. március 22., 14:352013. március 22., 14:35
2013. március 22., 15:182013. március 22., 15:18
A program honlapja szerint péntekig 14 271 pályázatot kapott a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ). A Szülőföldön magyarul programot Romániában lebonyolító szervezet idén csíkszeredai székhelyén gyűjti be a pályázatokat. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. március 1-jétől hirdette meg a Szülőföldön magyarul című pályázatát a nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatás, illetve a hallgatói támogatás igénylésére a 2012–2013-as tanévre.
A magyar nyelven tanuló óvodások, illetve általános és középiskolások április 15-ig igényelhetik a 22 400 forint értékű nevelési, oktatási, illetve tankönyv- és taneszköz-támogatást. Szintén április közepéig lehet pályázni a 2800 forint értékű hallgatói támogatásra.
Szőke Levente, az RMPSZ programkoordinátora közölte, már a pályáztatás megnyitása előtt, februárban is kaptak pályázatot, volt, aki úgy gondolta, hogy kitölti a tavalyi űrlapokat, és azokat küldi be. Nem utasították vissza ezeket a pályázatokat sem – mondta el. Az illetékes közölte, a pályázati csomagok fogadása és az adatok feldolgozása mellett a hiánypótlás is beindult már, sajnos sok és sokféle hiányosság van. Arra kérik a gyermekeik nevében pályázó szülőket, hogy figyeljenek a pályázati űrlapok kitöltésénél, adjanak meg minden kért adatot, de annál ne többet, és olvashatóan töltsék ki az űrlapokat. Adjanak meg e-mail címet, ha van, mert azáltal megy legkönnyebben a kommunikáció, ha szükség van még valamelyik dokumentum pótlására, de a telefonszám is sokat segít, ha feltüntetik – ismertette Szőke Levente. Kiemelte, egy család csak egy pályázati csomagot kell benyújtson, akkor is, ha több gyerek van. Külön pályázatot csak a hallgatói támogatást igénylők kell leadjanak. A program vezetője elmondta, ezt a tanintézményeknél sem vették figyelembe, és minden gyermek után igényeltek pályázati csomagot, így ezek esetében túligénylés van. Ez eredményezte azt is, hogy van, aki már nem kapott válaszborítékot az űrlapokkal együtt – magyarázta el az illetékes. Arra kérte még a pályázókat, hogy határidőre postázzák a támogatási igényléseket.
A tavalyi pályázati kiíráson közel 160 ezer diák támogatására nyújtottak be pályázatot az RMPSZ-hez. Az előző kiíráson nyertesnek nyilvánított pályázatok kifizetése szerdán zárult le – tájékoztatott az összegek banki átutalását végző OTP Bank Románia illetékese, Demeter Attila. Elmondta, a megítélt támogatások 99,63 százalékát vették fel a nyertes pályázók szerdáig, amikor a határidő korábbi meghosszabbítása után a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. lezárta a tavalyi pályázatot.
A szervezők javában készülnek az idei Sepsi RUN-ra, amely június 12–13-án esedékes. A cél a sporteseményt olyan közösségi élménnyé tenni, amely révén egyben Sepsiszentgyörgyöt és környékét is jobban megismerhetjük.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Élesedik a helyzet a városvezetés és a Hydrokov Rt. között a több utcát is érintő vízszennyeződés kapcsán. A szolgáltató szerint legutóbb már csak egy laborminta bizonyult fertőzöttnek, de május 5-ig nem ajánlja a vezetékes víz fogyasztását.
Az országos lista 38. helyén található Sepsiszentgyörgy a vízért számlázott jelenlegi árakkal – közölték a városi képviselő-testület csütörtöki ülésén, ezzel a kijelentéssel tompítva a kilátásba helyezett drágítások várható hatását.
Elfogadták Kovászna megye idei költségvetését: a mintegy 545 millió lejes büdzséből elsősorban az egészségügyi rendszert és a szociális hálózatot támogatják, de a fejlesztésekről sem mondanak le. Létszám- és béralapcsökkentésről is döntöttek.
Három, faanyagot szállító járművet állítottak meg ellenőrzés céljából a 11-es országúton a hatóságiak Kovászna megyében, a feltárt szabálytalanságok miatt pedig tetemes összegű bírságot szabtak ki rájuk szerdán.
Három autó karambolozott szerdán késő délután Csernátonban. Az elsődleges információk szerint senki nem sérült meg súlyosan.
Szerető családra váró négylábúakkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők a sepsiszentgyörgyi városünnep keretében, május 2-án és 3-án. A Szent György Napokra kölyökkutyákkal és felnőtt ebekkel látogatnak ki a szépmezői menhely önkéntesei.
Elfogadták Sepsiszentgyörgy költségvetését, amelynek tervezését a késve megszületett országos büdzsé nehezítette. A város több területen visszafogja a kiadásokat, de az oktatási fejlesztéseket továbbra is prioritásként kezeli.
Megérkeztek a kedvezményes gyógykezelési jegyek a Kovászna megyei intézményekhez, ezért már benyújthatók az igénylések a megyei nyugdíjpénztáraknál. A lehetőséggel nem csak a nyugdíjasok élhetnek.
szóljon hozzá!