Mindenkinek választ adtak a pályázatára, a kedvező elbírálásban részesülők több mint 99 százaléka pedig megkapta a Szülőföldön magyarul program keretében a támogatást – közölték az illetékesek.
2012. február 16., 16:272012. február 16., 16:27
2012. február 16., 17:482012. február 16., 17:48
Február vége a határidő a Szülőföldön magyarul program keretében nyújtott támogatások kifizetésére, az illetékesek közlése szerint azonban már most a végéhez közeledik az átutalás.
Burus Siklódi Botond, a pályáztatást Romániában lebonyolító Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) elnöke elmondta, minden pályázó kapott értesítést arról, hogy a pályázatát kedvezően bírálták el vagy esetleg elutasították. Jelenleg olyan esetek megoldása zajlik, amikor elírás vagy félreértés történt, az egyéni elbírálás alá esett tizenkettedikesek is most kapnak választ pályázatukra és ismételten kiértesítették azokat, akik a korábbi közlése ellenére még nem vették fel az OTP Románia Bank által kiadott kártyát – ismertette az RMPSZ elnöke. Úgy tudta, pénteken azoknak is utalják a támogatást, akiknek tisztázás alatt volt az utóbbi napokban a pályázata. Elmondta, azokkal lehet még gond, akik nem vették fel a bankkártyájukat, gyakran, mert külföldön tartózkodik az a szülő, akinek nevére a kártyát kiállíttatták.
Burus Siklódi Botond szerint, bár többnyire problémamentesen zajlott le a pályáztatás, vannak elégedetlenségek is, ezeket pedig igyekeznek kellő türelemmel kezelni és megoldást keresni. Felhívta a figyelmet, hogy ha valakinek valamilyen panasza van a támogatással kapcsolatosan, forduljon hozzájuk e-mailben a www.szulofoldonmagyarul.ro honlapon elérhető címen.
A kedvező elbírálásban részesült pályázók támogatása 99,05 százalékban át van utalva a támogatottak számlájára – mondta csütörtökön érdeklődésünkre Demeter Attila, az OTP Románia Bank illetékese. Ebben az évben a Szülőföldön magyarul program keretében az OTP Bankon keresztül zajlik a támogatások kézbesítése, a nyertes pályázók számára ebben a pénzintézetben nyitottak számlát és állítottak ki bankkártyát a támogatások átvételére. Demeter Attila közölte, folyamatban van a még hátralévő összegek utalása is, az esetek egy kisebb részében viszont problémát jelent, hogy még mindig nem vették fel bankkártyájukat a támogatottak. Egyedi okok állnak fenn, elhalálozás, névváltoztatás és hasonló problémák miatt nem váltották ki még egyesek a kártyát – közölte a bank illetékese.
Romániából 156.443 pályázatot terjesztett elő támogatásra a Szülőföldön magyarul program keretében az elbírálást végző Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez az RMPSZ. Burus Siklódi Botond közlése szerint a pályázatok 1–1,5 százalékát utasította el az elbíráló bizottság amiatt, mert nem teljesítették a pályázati kiírás feltételeit, a többi pedig kedvező elbírálásban részesült.
Felértékelődtek a Sepsiszentgyörgy peremén fekvő panorámás telkek: a városból egyre többen keresnek építkezésre alkalmas parcellákat a közeli dombokon. A hiányos infrastruktúra ellenére a környéken már 50–60 eurót is elkérnek egy négyzetméterért.
Ősszel már az új, több mint 900 négyzetméteres uzoni óvodában kezdhetik a tanévet a község gyerekei. A közel 5,5 millió lejből megvalósult beruházás elkészült, jelenleg az engedélyeztetés zajlik.
Eljárásrendjének módosítását és a hálózat újbóli fertőtlenítését jelentette be a Hydrokov Rt. azt követően, hogy a közelmúltban mikrobiológiai szennyeződés gyanúja merült fel Kézdivásárhely több utcájában.
A kis háromszéki településen, ahol III. Károly brit királynak is van birtoka, éppen útfelújítás zajlik. Zalánpatak utcáira azonban nem aszfalt, hanem kockakő kerül, mert a községvezetés szerint ez időtállóbb, és jobban illeszkedik a faluképhez.
Percekig tartó vastaps zárta a 33. Szent György Napok péntek esti nyitókoncertjét a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király templomban. A kulturális hét nyitányaként szolgáló klasszikus zenei esten helyi és székelyföldi művészek léptek fel.
Vizsgálatokat rendelt el a háromszéki vízszolgáltató, miután a Bálványos utcában lakók jelezték: a csapból érkező víz fertőzött lehet. A Hydrokov arra kéri a lakókat, hogy egyelőre ne fogyasszák ivóvíznek.
Minden év április 24-én a népviselet napját ünnepeljük. Ebből az alkalomból a Székely Nemzeti Múzeum is felidézte, milyen jelentést hordozott egykor a hagyományos öltözet.
A tömegközlekedés bővítése okán fokozottan ellenőrzik a sepsiszentgyörgyi buszmegállókat, amelyeket sokan parkolónak használnak. A helyi rendőrök azonban nemcsak a szabálytalan parkolásért, hanem a felügyelet nélkül hagyott lovak miatt is bírságolnak.
Tűz ütött ki szerdán hajnalban a kézdivásárhelyi Zenóbia idősotthon konyhájában. A helyiség teljesen kiégett, de a gyors beavatkozásnak és a személyzet helyes reakciójának köszönhetően a lángokat rövid idő alatt megfékezték, és senki sem sérült meg.
Csütörtökön kezdődött, és szombat délutánig várja látogatóit a Kézdivásárhely főterére berendezkedett vásár. A Virágvarázs kiültetésre váró dísz- és haszonnövények gazdag és színes tárházát kínálja.
szóljon hozzá!