Magbörzét tartanak Csíkszeredában

Első alkalommal szervezzik meg a háztáji kertészkedők számára a Csíki Magbörzét szombaton Csíkszeredában – tájékoztatnak közleményükben a szervezők. A 7határ erdélyi internetes gazdaoldal és a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem közös rendezvényén a résztvevőknek lehetőséget biztosítanak arra, hogy egymás között csereberéljék a bevált zöldségek, virágok magvait. A jelenlevők ugyanakkor előadásokat is hallhatnak a magágy előkészítéséről, a tápanyag-utánpótlásról, a veteményes megtervezéséről, valamint a gyógynövénytermesztésről.

Rédai Botond

2013. február 20., 17:102013. február 20., 17:10

2013. február 20., 19:442013. február 20., 19:44


Mint az illetékesek fogalmaznak, bevált szokás a gazdák körében, hogy nyáron az ízletes és bő termést hozó fajtákat megjelölik a kertben, majd ha az időjárás is engedi, megvárják, míg beindul a magképződés, és magot fognak ezekből. A begyűjtött magvakat értékes kincsként őrzik tavaszig, amikor a legjobb fajták kerülnek újra elvetésre, ezekből nevelnek palántákat. A tavasz közeledtével szomszédok, ismerősök magokat cserélnek egymás között. A 7határ és a Sapientia – EMTE ennek a csereberének kíván teret biztosítani február 23-án, szombaton 9 órától a Sapientia – EMTE csíkszeredai épületében.

A találkozóra minden olyan kertbarátot várnak, akinek vannak jól bevált magvai, és azokat is, akik csak ezután szeretnének kertészkedésbe fogni. A konyhakerti zöldségek mellett a rendezvényre ellátogatók virágmagokat is cserélhetnek egymást között.

Az érdeklődők a magvak csereberéje mellett több aktuális, érdekes előadást is meghallgathatnak. A magágy előkészítéséről, a tápanyag-utánpótlásról, a talajtípusokról hangzanak el előadások, de ahhoz is tanácsokat kapnak, mit lehet egymás mellé ültetni a kertben, és mit nem érdemes szomszédként vetni. A rendezvényre meghívott előadók: Burista Csilla (kertészmérnök, Csíkszereda), Macalik Ernő (biológus, Csíkkarcfalva), Mara Gyöngyvér (adjunktus, Sapientia), Máthé István (adjunktus, Sapientia) és Nyárádi Imre István (adjunktus, Sapientia). A belépés díjtalan.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 07., szombat

Kolbászkészítés: ahány ház, annyi szokás – videó

A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék.

Kolbászkészítés: ahány ház, annyi szokás – videó
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Folytatódhat a tanuszoda építése Csíkszentkirályon, de csak mértékkel

A tavalyi megszorítások után idén is csak mértékkel biztosítják a finanszírozást a csíkszentkirályi tanuszoda folyamatban levő építésére, így várhatóan lassú lesz az előrehaladás. Ha minden jól megy, legalább félig elkészülhet a beruházás.

Folytatódhat a tanuszoda építése Csíkszentkirályon, de csak mértékkel
2026. február 06., péntek

Meg kell küzdeni a kátyúkkal Szécsenyben és Csibában  

Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.

Meg kell küzdeni a kátyúkkal Szécsenyben és Csibában   
2026. február 04., szerda

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn

A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét

Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét
2026. február 03., kedd

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
2026. február 03., kedd

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért

A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje

Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje
2026. február 02., hétfő

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában

Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában
2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
Hirdetés