
Fotó: Kristó Róbert
A tizenötezredik kérelmező honosítási dossziéját zárták le hétfő délelőtt a csíkszeredai demokrácia központban. A megtiszteltetés a csíkszentdomokosi Kristály József kilencgyermekes családapát érte, akit ünnepélyesen fogadtak a honosítási kérelmekkel foglalkozó irodában.
2013. január 21., 16:042013. január 21., 16:04
2013. január 21., 18:572013. január 21., 18:57
Tiboldi László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) csíkszéki elnöke, a csíkszeredai demokrácia központ igazgatója a kivételes eseménnyel kapcsolatban elmondta: kettős ünnepről van szó, ugyanis amellett, hogy a tizenötezredik kérelmezőt köszönthették, Kristály József kilencgyermekes családapa is, így nagy megtiszteltetés, hogy neki adhatták át a jeles momentum alkalmából az erről szóló oklevelet, egy virágcsokrot, egy üveg bort, valamint a gyermekek és a feleség – Katalin – számára néhány darab csokoládét. Az erdélyi demokrácia központok történetében eddig a domokosi Kristály család a legnépesebb, akik kérték visszahonosításukat. A család legidősebb gyermeke huszonhat, a legfiatalabb pedig ötéves. Érdekességként a központ igazgatója megemlítette, hogy a kérelmezők sorában mindeddig a legidősebb egy kilencvenkilenc éves nyugdíjas, a legfiatalabb pedig egy egyhetes baba volt.
Tiboldi megjegyezte: „két éve töretlen az érdeklődés a honosítás iránt, és remélhetőleg idén még több dossziét fogunk tudni összeállítani, mert munkatársainkkal többet fogunk terepre járni, főleg távolabbi településekre, idősekhez, valamint olyanokhoz, akiknek az anyagi lehetőségeik korlátozottak. Az EMNT által működtetett erdélyi irodahálózat idén januárban volt kétéves. Ez idő alatt összesen 130 ezer lezárt dossziét tudhatnak maguk mögött, ami a világszinten leadott 370 ezer dossziénak az egyharmada. Székelyföldön ez a szám 70 ezer, Csíkszeredában pedig 15 ezer, ami azt jelenti, hogy a hargitai megyeszékhelyi iroda a legforgalmasabb.”
A nyugdíjas, egykori bányalakatos Kristály József családapa érdeklődésünkre meghatódva mesélt érzéseiről és a magyar állampolgárság visszaigénylését biztosító törvényről. „Nagyon jó néven vettem a magyar kormány ez irányú döntését, helyénvalónak tartottam. Most nagy izgalom van bennem, hisz megvalósulni látszik mindaz, amiről eddig csak álmodtunk, hogy magyar állampolgárok lehetünk. A gyermekekbe is a magyarságtudatot próbáltuk mindig belenevelni, hogy minőségi tagjai legyenek a társadalomnak. Bárhol élnek, emberek maradjanak és magyarok” – hangsúlyozta.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
szóljon hozzá!